Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jó időben és jó helyen kell stroke-ot kapni - hetilapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Figyelő Tarlós Istvánnal közöl interjút, a Heti Válasz a stroke utáni gyógyulás esélyeiről ír.

A saját politikai közösségével évek óta elhúzódó vitáról is beszél a főpolgármester a Figyelőnek adott hosszabb interjújában. Tarlós István azt mondta, hogy a nézeteltérések alapja a közösségi közlekedés támogatása, ezen belül is a 2010-ben teljesen elhasznál állapotban átvett BKV finanszírozása. A városvezető úgy fogalmazott: nem számolnak járatritkítással, szélsőséges esetben azonban ez is bekövetkezhet. A 4-es metró támogatási szerződéséhez kötött Demszky Gábor főpolgármestersége idején bevállalt dugódíjról pedig azt nyilatkozta, bár ez a szerződésből adódó kényszer, egy jogszabály jelenleg kizárja bevezetését.

A Heti Válasz a stroke utáni gyógyulás esélyeit vázolja fel itthon és Európában kiemelve, hogy bármilyen képtelenségnek is tűnik, de itthon a túléléshez és a gyógyuláshoz is jó időben és jó helyen kell stroke-ot kapni. Egy 6 európai országára kiterjedő vizsgálat szerint ugyanis nálunk a legnagyobbak a területi különbségek: míg Budapest és 3 dunántúli megye valamint Békés megye jobb a finn, a svéd és a holland régióknál is, addig a teljes Észak-Alföld és Vas megye messze a legrosszabb a 6 ország között. A stroke kezelés akkor a legsikeresebb, ha a beteghez azonnal mentőt hívnak és a lehető leggyorsabban eljut a 39 stroke-központ egyikébe.