Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Most éppen kell a szuperkórház

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Budapesten olyan rossz állapotban vannak a kórházak, hogy a felújításuk többe kerülne, mint teljesen új kórházak létesítése - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: új intézményekre van szükség.

Rogán Antal még a Fidesz frakcióvezetőjeként, tavaly februárban jelentette be, hogy szükség van Budapesten egy új kórházra.

"Indokoltnak látszik, hogy vagy egy átfogó rekonstrukcióba vágjunk bele – és itt hangzott el az az érv, hogy – sokszor célszerűbb egy új, nagy ellátókórházat építeni. Sokak szerint erre Budán van szükség."

Az új szuperkórház helyéről azóta is folyik a vita, ám tavaly októberben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már 1 milliárd forintot ígért az idei költségvetésben az új kórház előkészítésére.

"De elemi érdekünk az, hogy akár itt lesz ez a nagy budai központ a Szent János Kórház területén, akár nem, ettől függetlenül a budai János Kórháznak a felújítását meg kell kezdeni"

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere januárban, az InfoRádió Aréna című műsorában maga is így látta.

"A János Kórház ügyének a megoldása nélkül nincs értelme új budai vagy budapesti kórházról beszélni."

Februárban az egészségügyi államtitkár szintén az InfoRádiónak nyilatkozva, amellett, hogy a vidéki és a fővárosi egészségügyi intézmények színvonala közötti különbséget hangsúlyozta, az új kórház jó megközelíthetőségét emelte ki. Múlt hét elején Ónodi-Szűcs Zoltán azonban már arról beszélt, hogy nem épül új kórház Budapesten.

"Nincs igény új kapacitás létrehozására."

Másnap a parlamentben Balog Zoltán rövid időn belüli döntést ígért arról, hogy egy nagy új kórházat építenek-e, vagy három-négy súlyponti kórházat fejlesztenek Budapesten.

"Hát az egyik oldalon áll egy nagy zöld-mezős beruházás a másik oldalon pedig egy három vagy négy területre kiterjedő súlyponti fejlesztés."

Tarlós István főpolgármester az InfoRádiónak nyilatkozva úgy látta, hogy nem az a legfontosabb, hogy új kórház épüljön a fővárosban.

"Én valószínűleg néhány meglevő kórház nagymértékű fejlesztése és felújítása mellett döntenék"

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten még a budapestiek megkérdezését is felvetette.

"Budapestieket nem lehet kihagyni abból, hogy hol legyen Budapesten egy új kórház."

Varga Mihály ezen a héten megerősítette, hogy a kabinet még nem döntött arról, hogy új intézményt hoznak létre vagy meglévő kórházakat újítanák fel de aláhúzta, hogy a 2017-es költségvetés tervezetében különítettek el erre a célra forrást.

Lázár János azonban tegnap már elvetette a felújítást.

"Budapesten olyan rossz állapotban vannak kórházak, ami helyett új létesítményekre van szükség. A felújításuk többe kerülne, mint egy teljesen új kórháznak a létesítése."

Lázár János aláhúzta: míg az előző években nem volt olyan vidéki kórház ahol valamilyen fejlesztést ne hajtottak volna végre, Budapesten nem fektettek az uniós alapokból az egészségügyi ellátórendszerbe.