Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Legyen szuperkórház, vagy ne legyen? - ez itt a kérdés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szükség van Budapesten kórházfejlesztésekre – egyelőre csak ebben van egyetértés. Az azonban továbbra is nyitott kérdés, hogy lesz-e a fővárosi szuperkórház, vagy 3-4 súlyponti kórház fejlesztésével korszerűsítik az ellátórendszert.

Az egyeztetések 2015-ös lezárását és a kivitelezés 2016. év eleji megkezdését ígérte még valamivel több mint egy éve az új állami szuperkórház megépítésének kapcsán Fónagy János, a Fidesz akkori budapesti elnöke, aki azt sem tartotta kizártnak, hogy a fővárosiakat is megkérdezzék a tervről.

„Ha megvannak ezek a szakmai álláspontok, akkor kézenfekvőnek tűnik, hogy utána egy konzultációt folytassunk a főváros lakosaival” - mondta Fónagy János.

Rogán Antal még a Fidesz frakcióvezetőjeként tavaly februárban jelentette be, hogy szükség van Budapesten egy új kórházra.

„Indokoltnak látszik, hogy egy átfogó rekonstrukcióba vágjunk bele, de elhangzott, hogy ehelyett célszerűbb egy új, nagy ellátó kórházat építeni. Sokak szerint erre Budán van szükség” - jegyezte meg Rogán Antal.

Az új szuperkórház helyéről, illetve arról, hogy szükség van-e egy új kórház építésére vagy inkább a meglévőket kell-e korszerűsíteni, azóta is folyik a vita. Tavaly októberbenVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter már 1 milliárd forintot ígért az idei költségvetésben az új kórház előkészítésre.

„Akár itt lesz ez az új nagy budai központ a Szent János Kórház területén, akár nem, ettől függetlenül a budai János Kórház felújítását meg kell kezdeni” - szögezte le Varga Mihály.

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere januárbanaz Inforádió Aréna című műsorában ezt maga is így látta.

„A János Kórház ügyének megoldása nélkül nincs értelme új budai vagy budapesti kórházról beszélni” - hangsúlyozta Balog Zoltán.

Februárban az egészségügyi államtitkár szintén az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta: fontos, hogy jól meg lehessen közelíteni az új egészségügyi intézményt. Ónodi-Szűcs Zoltán április végén viszont már arról beszélt, hogy nem épül új kórház Budapesten.

"Ilyen biztosan nem lesz. Nincs igény új kapacitás létrehozására” - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Másnap a parlamentben Balog Zoltán rövid időn belül döntést ígért arról, hogy egy nagy, új kórházat építenek-e vagy 3-4 súlyponti kórházat fejlesztenek-e a fővárosban.

„Az egyik oldalon áll egy nagy, új zöldmezős beruházás, a másik oldalon pedig egy három vagy négy területre kiterjedő súlyponti fejlesztés” - fogalmazott Balog Zoltán.

Tarlós István az InfoRádiónak nyilatkozva úgy látta, nem az a legfontosabb, hogy új kórház épüljön Budapesten.

„Én valószínűleg néhány meglévő kórház nagy mértékű fejlesztése és felújítása mellett döntenék” - mondta Tarlós István.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter két hete még a budapestiek megkérdezését is felvetette.

„A budapestieket nem lehet kihagyni abból, hogy hol legyen Budapesten egy új kórház” - közölte Lázár János.

Varga Mihály múlt héten megerősítette: a kabinet még nem döntött arról, hogy új intézményt hoznak-e létre, vagy a meglévő kórházakat újítják fel, de azt megerősítette, hogy elkülönítették erre a forrást a 2017-es költségvetés tervezetében. Lázár János pár nappal később a felújítás gondolatát elvetette.

„Budapesten olyan rossz állapotban vannak kórházak, ami helyett új létesítményekre van szükség. A felújításuk többe kerülne, mint egy teljesen új kórház létesítése” - mondta Lázár János.

A miniszterelnökséget vezető miniszter azt is közölte, hogy míg az előző években nem volt olyan vidéki kórház, ahol valamilyen fejlesztést ne hajtottak volna végre, addig Budapesten nem fektettek az uniós alapokból az egészségügyi ellátórendszerbe. A nyilatkozatok alapján egyelőre csak az biztos: a kórházfejlesztést mindenki indokoltnak és szükségesnek tartja Budapesten. De hogy ez szuperkórház lesz-e vagy a meglévő kapacitások korszerűsítése, azt most senki nem tudja megmondani.