Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tilos lesz az e-cigaretta a legtöbb helyen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem lehet elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen május 20-tól – közölte az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala.

Tilos továbbá közterületnek minősülő helyeken, mint aluljárók, egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint játszótereken és azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül. Aki ezt megszegi, azt az egészségügyi államigazgatási szerv megbírságolhatja legalább 20 000, legfeljebb 50 000 Ft egészségvédelmi bírság kiszabásával – folytatódik a közlemény.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításaként hatályba lépő változásokra azért volt szükség, mert az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök szabályozása hozzájárulhat a nikotint fogyasztók táborának csökkentéséhez – indokolták.

Kifejtették: a fiatalok kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak, és ez is a kipróbálás felé sodorja őket. Egyre nagyobb Magyarországon és más országokban is azoknak a kiskorúaknak a száma, akik a nikotint nem a hagyományos dohánytermékekkel, hanem az elektronikus cigarettával juttatják a szervezetükbe, miközben a hagyományos cigarettázást soha nem próbálták ki.

A felmérések eredményei alapján Magyarországon 2012-ben azon fiatalok közül, akik még soha nem próbálták a dohányzást, 2,9 % használt e-cigarettát, míg 2013-ra ez az arány 4 %-ra emelkedett. Amíg a felnőttek esetében a használatnak inkább az ártalomcsökkentés, a kevésbé káros alternatíva választása, illetve a dohányzás abbahagyása a jellemző oka, addig a fiataloknál ez nem egyértelmű – olvasható az ÁNTSZ közleményében.

Az e-cigaretta nem tekinthető biztonságos terméknek, ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak – közölte a hivatal.