Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tállai: család- és vállalkozásbarát a kormány adócsomagja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány adócsomagja adócsökkentést hoz, mérsékli az adminisztratív terheket, támogatja a vállalkozásokat és fehéríti a gazdaságot - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a parlamentben.

Az adótörvények módosításáról szóló javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában Tállai András hangsúlyozta: a 2017. évi költségvetés megalapozását is szolgáló család- és vállalkozásbarát adócsomaggal a kormány a 2010-ben megkezdett munkát folytatja, azt a növekedésösztönző adórendszert erősíti, amely már évek óta segíti a családok boldogulását, szerepet vállal a munkahelyek megőrzésében és teremtésében, mérsékeli a kis- és középvállalkozások adóterheit, ösztönzi a vállalkozások fejlődését és javítja a beruházási kedvet.

Az államtitkár közlése szerint emellett folytatják a feketegazdaság elleni küzdelem érdekében hozott, nemzetközi szinten is elismert "újszerű megoldások" sorát, amelyek eredményeként látványosan javult az adóbeszedés hatékonysága és kiugróan növekedtek az adóbevételek.

Az adócsomag szerint a baromfihús, a tojás és a friss tej általános forgalmi adója 5 százalékra mérséklődik, amivel együttesen nagyjából 35 milliárd forintról mond le jövőre az állam, míg az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfájának 18 százalékra mérséklése 20 milliárd forintot jelent - ismertette Tállai András.

Hozzátette, egy nyugdíjas házaspárnál 15-20 ezer forintot, a nagycsaládosoknál 30-35 ezer forintot, míg egy kétgyermekes családnál a személyi jövedelemadó kedvezménnyel együtt 80-85 ezer forintot hagyhat jövőre a tervezett áfacsökkentés.

Az adminisztrációcsökkentésről szólva az államtitkár kiemelte: automatikus, pótlékmentes részletfizetést biztosítanak több mint félmillió embernek, akiknek nem kell majd fizetéskönnyítési adatlapokat töltögetni, hanem elég egy egyszerű kérelem, amelyet akár az ügyfélszolgálaton szóban is meg lehet tenni. Az egyszerűsítés a legfeljebb 200 ezer forinttal tartozó nem áfaalany magánszemélyek részére biztosít maximum 6 havi pótlékmentes részletet.

Emellett - folytatta - az adócsomag a családosok adminisztrációs terheit is csökkenti, így például a családi kedvezményt érvényesítőknek az adóelőleg-nyilatkozatot nem kell majd a házastárs vagy szülő munkáltatójával is aláíratni és lepecsételtetni.

Tállai András az adócsomag egyik leghangsúlyosabb vállalkozásbarát elemének nevezte a munkaerő-mobilitás elősegítése érdekében kidolgozott intézkedéssorozatot, amelynek értelmében a munkába járás adómentes költségtérítése 9 forint/kilométerről 15-re emelkedik. A társasági adóban is kedvezményes megítélés alá esnek a munkásszállás kialakításának és fenntartásának a kiadásai - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte az egyéni vállalkozók, valamint a kis- és középvállalkozások beruházását ösztönző személyi jövedelemadó és társasági adókedvezmények módosítását, amelynek eredményeképpen 2017-től megszűnnek a kedvezmények érvényesítésére vonatkozó értékhatárbeli korlátok.

Közölte: kedvező változások várhatók a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), illetve a kisvállalati adót (kiva) választók számára, mert jövőre nem kell a kisadózó vállalkozás bevételének tekinteni a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatásokat, míg a kiva az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig lesz választható.

A feketegazdaság elleni küzdelemről szólva kifejtette: az online pénztárgép és az ekáer után jön az online számlázás, amely elsősorban a láncolatos áfacsalókkal szemben lesz hatékony eszköz, ami újabb tízmilliárdokban mérhető bevételnövekedést eredményezhet a költségvetésben. A javaslat emellett megteremti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal életpályamodelljét és emeli az ott dolgozók jövedelmét.

Tállai András kitért arra is, hogy csökkentik a bankadót és megszüntetik a hitelintézeti járadékot, így 25 milliárd forinttal csökken a hitelintézeti szektor terhelése. Emellett segítik a tőzsdére lépést és támogatják a közszférából érkezett munkavállalót alkalmazó munkáltatókat is.

A magyar "Google-adóról" szólva közölte: ez a reklámadó biztosítja azt, hogy Magyarországon gazdasági tevékenységet végző világcégek se mentesülhessenek a közterhek alól.

Tállai András a jövedéki adózást érintően két intézkedést említett: az uniós adóminimum teljesítése érdekében emelkedik a dohánygyártmányok adómértéke, illetve 2016. szeptember 1-jétől megvalósul a gázolaj, a benzin és a petróleum jövedéki adómértékének a kőolaj világpiaci árához kötése. Így csak abban az esetben emelkedik egyes üzemanyagok adómértéke, ha a kőolaj világpiaci ára egy meghatározott küszöbérték alá csökken, ha azonban emelkedik a világpiaci ár, az üzemanyagot terhelő adómértékek visszaállnak a jelenlegi szintre.