Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szigorítanák a gyermekvédelmi szabályokat a gyöngyösi kislány halála miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gyöngyösön május 12-én meghalt másfél éves kislány halála miatt.

A gyermek sajtóinformációk szerint súlyosan alultáplált volt. A szülőket múlt csütörtökön a rendőrök emberölés gyanújával kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Horváth László (Fidesz) kedden a mátraaljai városban, sajtótájékoztatón közölte: emberi mulasztások és rendszerszintű hiányosságok vezettek a kislány halálához.

Hangsúlyozta, szükség van a jogszabályi környezet módosítására, a gyermekvédelmi szabályok szigorítására, a cél, hogy "ne lehessen a kiskorú gyermekeket zárt ajtók mögé eldugni". Kiemelte: el kell érni a törvény erejével, hogy a védőnő kizárása vagy a státusvizsgálatok, kötelező védőoltások elmaradása automatikusan minősüljön a kisgyermek súlyos veszélyeztetésének, ezt pedig hatósági eljárás vagy rendőri kényszerintézkedés kövesse.

Horváth László kijelentette, a szülők a legalapvetőbb kötelességüket mondták fel, nem voltak hajlandók táplálni a gyermeküket.

A kislány "a szüleibe halt bele, és abba a környezetbe, amely nem tudott kellő időben, eredményesen közbelépni" - fogalmazott, hozzátéve: a kislány már magzatként veszélyben volt, rá és három testvérére a legnagyobb veszélyt az anya jelentette.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a szülő pótolhatatlan, ugyanakkor a gyermekvédelmi intézményrendszer hivatása a gyermeki életek védelme, hiszen egyetlenegy gyermek életéről sem szabad lemondani.

A gyermekvédelmi rendszer szereplői a jelenlegi információk szerint nem tettek eleget az ügyben - mondta, hozzátéve, zajlanak a vizsgálatok, beleértve a háziorvos felelősségének vizsgálatát, és folyamatban van a rendőri eljárás is.

Kifejtette: a védőnői szolgálat kiválóan, odaadással működött, a védőnők mindent megtettek a gyermekekért. Tisztázatlan ugyanakkor a háziorvos szerepe, ő ugyanis még a kislány egyéves korában is arról nyilatkozott, hogy az ellátás kielégítő.

Felidézte: a védőnői szolgálat rögtön jelezte, hogy a szülők lemondtak a szolgálat segítségéről. Hozzátette, bár a gyámügy többször is kérte a gyöngyösi gyermekjóléti központ közbelépését, érdemi lépések nem történtek. A központ először nem is válaszolt a megkeresésre, majd megpróbáltak ugyan bejutni a lakásba, de nem engedték be a munkatársukat, ezzel pedig "elintézettnek tekintették az ügyet". A következő öt hónapban pedig nem történt semmi.

Horváth László kitért arra: az emberi mulasztások mellett megmutatkozó rendszerbeli hiányosságokat orvosló jogszabály-módosításokra van szükség, ezért a következő időszakban több törvénymódosítást is kezdeményezni fog. A következő napokban megkezdődhet az előkészítő munka a Fidesz-frakcióban, az ősszel pedig az Országgyűlés elé kerülhet a tervezet.

„Az információhiány és a lassú eljárási rend is közrejátszhatott”


A Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata szerint információhiány, a "nem megfelelő jelzések" és a jogszabályban rögzített eljárásrend is közrejátszhatott a másfél éves gyöngyösi kislány május 12-én, alultápláltság miatt bekövetkezett halálában.