Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ötszáz nehéz sorsú gyereket látnak vendégül a városligeti gyereknapon

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ötszáz nehéz sorsú gyereket is vendégül lát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és a Fővárosi Önkormányzata a hagyományos városligeti gyereknapon, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek meg. .

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a program csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a főváros minden évben kiemelten igyekszik támogatni azokat a programokat, amelyek értéket képviselnek és új impulzust adnak a gyerekeknek. Kiemelte: a rendezvényen az interaktív játékok mellett oktatási és szűrő programokkal is várják a családokat, valamint azt az ötszáz nehéz sorsú, magyarországi és határon túlról érkező gyereket, akik utazási, szállás- és étkezési költségét a szervezők finanszírozzák.

Immár huszonhatodik alkalommal kerül sor a két napos, ingyenes rendezvényre, amelynek keretében 39 helyszínen érdekes programokkal, három színpadon pedig neves művészek fellépésével várják az érdeklődőket - hangsúlyozta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

A kis napozóréten Gubás Gabi, az Aranyszamár Színház, a Réparetekmogyoró Társulat lép fel, de a gyerekek láthatnak katonazenekart, mazsorett bemutatót, interaktív lufihajtogató bohóc show-t is, a New Dance World és az Angel Dance tánccsoport, a BlinkyBall Kid-Ball csoport, Malek Andrea, a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola és a MintaPinty produkciója mellett.

A Napozórét két oldalán berendezett Nemzetek utcájában 42 ország nagykövetsége és kulturális intézete mutatja be az európai és távolabbi kultúrák, népszokásait, hagyományait, de a helyszínen lehetőség nyílik a követségek, illetve kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni is.

A Nagykövetségek színpadánál a zenés, táncos bemutatók sorában fellép a Lochberg Regionális Tánccsoport, valamint csíkszentdomokosi, indonéz és tatár gyerekek előadását, keleti táncbemutatót, horvát és orosz néptáncbemutatót, valamint azerbajdzsáni népviselet-bemutatót is láthat a közönség.

Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színező versennyel, országházi kirakós játékkal, paravánfotózással és kvízkérdésekkel készülnek, emellett a gyerekek megnézhetik az országgyűlési őrség egyenruháit, rendfokozatait és díszkardjait is.

A Készenléti Rendőrség többek közt interaktív díszelgési bemutatójával, a Magyar Honvédség katonai rendész bemutatójával valamint érdekes előadásokkal, fegyver- és harckocsi mustrával várja az érdeklődőket a Királydombnál.

A biztonságos internet sátorban nyolcadik éve készülnek a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, és hasznos tanácsokkal a helyszínre érkezőknek. Az NGYSZ az európai Safer Internet Plus (SIP) programhoz kapcsolódva a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul és azt szeretnék elérni, hogy az országban minél több felhasználó böngészhessen biztonságos körülmények között az interneten, illetve probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak.

A Gyermekmentő fogászati busza az OTP Bank jóvoltából évek óta jelen van a gyermeknapi rendezvényen, ahol a két nap alatt mintegy öt-hatszáz gyermek fogát vizsgálják meg a szervezet önkéntes fogorvosai. Emellett a pénzintézet sátrában interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és focikupával is várják a gyerekeket, a Mercedes Benz MobileKids programja pedig a biztonságos közlekedés fontosságára figyelmeztető játékokkal készül a 4-10 éves korosztály számára.