Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Demján hazudik": Jogi lépéseket tesz a Takarékbank Demján Sándor nyílt levele miatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A takarékszövetkezeti integráció ellenőrzését kéri Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke a miniszterelnöknek írt nyílt levelében. A Takarékbank Zrt. sajtóközleményben utasítja vissza az OTSZ elnökének vádjait és a szektor jó hírnevének védelmében megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Demján Sándor úgy fogalmaz: az integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt. Ezzel szemben - állítása szerint - az integráció után a takarékszövetkezetek mérlegfőösszege jelentősen csökkent, a korábbi 10 milliárd forintos nyereség pedig 2 milliárdos veszteségbe fordult.

A Takarékbank válaszában kiemeli: az OTSZ vezetése és annak elnöke már régóta nem képviseli a szektor érdekeit, a szervezet legutóbbi közgyűlésén 87 helyett mindössze 13 tag képviseltette magát.

A Takarékbank közleménye rámutat: Demján Sándor állításaival szemben a takarékszövetkezeti szektor a korábbi években egyszer sem ért el 10 milliárdos eredményt, ahogy 2015-ben sem számolt el 2 milliárd forintos veszteséget. A szövetkezeti hitelintézeti integráció adózás előtti nyeresége 2015-ben valójában meghaladta a 3 milliárd forintot.

A Takarékbank kiemeli: a szektort az elmúlt években sikerült megtisztítani a korábbi korszak visszaéléseitől, csalárd csődjeitől, az ügyfelek pénzével felelőtlenül gazdálkodó takarékoktól. A Takarékbank a levél állításai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket.