Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lecsillapodtak a kedélyek a kiskunhalasi fogadóközpontban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szerda estére lecsillapodtak a kedélyek a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Szegedi úti telephelyén, ahol háromszáz menekültügyi őrizetes jobb körülményeket, gyorsabb ügyintézést követelt és kitöréssel fenyegetőzött - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

A közmédia tudósítója azt mondta, bár tíz-húsz ember még skandálja, hogy szabadságot követel, az elmúlt órákhoz képest jelentősen csökkent a feszültség, a rendőrök meg tudták nyugtatni a tömeget.

Este hatkor már csillapodni kezdtek a kedélyek, nemrég pedig a tiltakozók nagy része visszatért szállására - jegyezte meg.

Korábban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy az ötszáz közül mintegy háromszáz menekültügyi őrizetes követeléseket fogalmazott meg, "a zárt körülményeket és a lassú ügyintézést kifogásolva" elégedetlenségének adott hangot. Három választott szószólójuk közül egy szíriai férfi petíciót juttatott el a menekültügyi hatósághoz, majd arra szólította fel az egybeverődött illegális bevándorlókat, hogy induljanak el Budapestre.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója délután azt mondta az M1 aktuális csatorna műsorában: folyamatosan tárgyalnak a migránsok szószólóival, és sem a menekültügyi őrizetesek kitörése nem valószínű, sem az, hogy megtámadják a rendőröket. Hangsúlyozta: a törvények a külföldiekre és a migránsokra is vonatkoznak. Sem arra nincs lehetőség, hogy módosítsák a jogszabályilag előírt eljárási határidőket az illegális bevándorlók nyomására, sem pedig arra, hogy nyílt táborokba tegyék át őket.