Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyökeres átalakítás a takarékszövetkezeti szektorban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A teljes takarékszövetkezeti rendszert a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá helyezte az Országgyűlés. A parlamenti döntés után a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. azt közölte: visszavonja a Takarékbank rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó indítványát. Közben a jegybank 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a takarékszövetkezeti integráció egyik tagjára, az FHB Jelzálogbankra tiltott piacbefolyásolás miatt. A bank válaszában azt közölte: megvizsgálja, hogy élni kíván-e a bírósági felülvizsgálat lehetőségével.

A képviselők 119 igen szavazattal, 22 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban hagyták jóvá a nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.

Varga Mihály a változtatásokat azzal indokolta, hogy a kormány továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszert szeretne.

Fontos módosításként értékelte, hogy nem jogszabály jelöli majd ki hosszú távon a takarékszövetkezeti integráció központi bankját, hanem a szövetkezeti hitelintegrációs szervezetnek lesz nagyobb jogosítványa. Az ellenzéki pártok többsége bírálta és nem támogatta a javaslatot.

A parlamenti döntés után a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. azt közölte: visszavonja a Takarékbank rendkívüli közgyűlésének jövő heti összehívására vonatkozó indítványát.

A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. közleménye

A MATAK Zrt. visszavonja a Takarékbank rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó indítványát.

Figyelemmel a mai napon a Parlament által elfogadott, és a szövetkezeti hitelintegrációt átalakító törvénymódosítás miatt kialakult új helyzetre, a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. mint a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (a „Bank”) többségi tulajdonosa azzal kereste meg a Bank Igazgatóságát, hogy visszavonja a Bank rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó indítványát, továbbá arra kérte a Bank Igazgatóságát, hogy a Bank 2015. június 15-re tervezett rendkívüli közgyűlését ne tartsa meg.

A  Budapesti Értéktőzsde kedd délután felfüggesztette a bank értékpapírjainak kereskedését, amíg a FHB tőzsdei szabályoknak megfelelően közzé nem teszi a felfüggesztést kiváltó okkal kapcsolatos rendkívüli tájékoztatását.

A jegybank 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a takarékszövetkezeti integráció egyik tagjára, az FHB Jelzálogbankra tiltott piacbefolyásolás miatt. A bank válaszában azt közölte: megvizsgálja, hogy élni kíván-e a határozattal szemben a társaságot megillető bírósági felülvizsgálat lehetőségével. 

Az FHB Jelzálogbank közleménye

A Társaság az alábbiakban közzéteszi a Határozat jogszabályok szerint meghatározott rendelkező részét:

„A piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt az MNB az Ügyfelet az XS0867086042 értékpapírkóddal ellátott, euróban denominált kötvények 2012. december 20. napi kibocsátására vonatkozó félrevezető információ közzétételéért 105.000.000,- Ft, azaz egyszázötmillió forint összegű piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezi.

A piacfelügyeleti eljárás során eljárási költség nem merült fel.

A kiszabott piacfelügyeleti bírságot a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 (harminc) napon belül kell az MNB 19017004-01678000-30900002 számú számlájára – „piacfelügyeleti bírság” megjelöléssel, valamint a határozat számának feltüntetésével – befizetni. A piacfelügyeleti bírság önkéntes befizetésének elmaradása esetén a közigazgatási végrehajtás szabályai kerülnek alkalmazásra. A piacfelügyeleti bírság befizetésére meghatározott határidő elmulasztása esetén, a be nem fizetett összeg után késedelmi pótlék felszámolására kerül sor, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmesen megfizetett késedelmi pótlék után nem számítható fel késedelmi pótlék.

A késedelmi pótlékot az MNB hivatkozott számú számlájára kell befizetni, a határozat számának feltüntetésével, „késedelmi pótlék” megjelöléssel. Ha a kötelezett fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a fizetési kötelezettség haladéktalanul végrehajtásra kerül.

A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 (harminc) napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól keresettel kérheti. A keresetlevelet – a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve – az MNB-nél kell 3 (három) példányban benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni.

A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a felperes azonban a keresetlevélben a végrehajtás felfüggesztését kérheti. A kérelemben valószínűsíteni kell a jogszabályban írt feltételeket, és az ezeket alátámasztó bizonyítékokat a keresetlevélhez csatolni kell. E kötelezettség elmulasztása esetén a bíróság a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet – hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve – hivatalból elutasítja.

A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást kell tartani. Tárgyalás tartását az ügyfél a keresetlevélben vagy az alperes közigazgatási szerv kereseti ellenkérelmének kézhezvételétől számított 8 (nyolc) napon belül írásban kérheti.”

A Társaság vizsgálja, hogy élni kíván-e a Határozattal szemben őt megillető bírósági felülvizsgálat lehetőségével.