Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem tett le a szabad vasárnapról a KDNP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A KDNP továbbra sem tett le arról, hogy elérje: a kereskedelmi szektorban dolgozók számára szabad legyen a vasárnap. A kisebbik kormányzópárt parlamenti frakcióvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a jelenlegi eggyel szemben havonta két alkalommal szabadnak kellene lennie a hét hetedik napjának, amikor nyolc óránál nem lehetne többet dolgozni és azt is több pénzért, mint máskor.

Megértjük azt a kormányzati szándékot, hogy van egy magasabb szempont, jelen esetben a kényszerbetelepítések elleni népszavazás. Ennek érdekében - hiszen a szocialisták népszavazási kezdeményezése ezt gyengítette volna – visszavonták a vasárnapi zárva tartásról törvényt. Ezt tudomásul vettük, még akkor is, ha nem szavaztuk meg – mondta el az InfoRádiónak a KDNP frakcióvezetője.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenlegi helyzetben ugyanazt kívánják érvényesíteni, mint ami a törvény bevezetésekor volt a szándékuk: azt, hogy a munkavállalók vasárnap ne dolgozzanak, hanem maradjanak a családjukkal.

Hogy később esetleg benyújtják-e ismét a vasárnapi boltzárról szóló javaslatukat, azt még nem tudta megmondani. Azt viszont, mint elmondta,  biztosítani akarják – és ezen dolgoznak –, hogy azok a kereskedelemben dolgozó munkavállalók, akik kénytelenek vasárnap dolgozni, a minimális számban tegyék ezt meg, konkrétan havi két szabad vasárnapjuk legyen a jelenlegi eggyel szemben. Emellett a vasárnapi munkavégzés maximum nyolc órás legyen, tehát ne egy hosszított műszak, a bérüket pedig emeljék, hiszen – mint fogalmazott - gyalázatosan keveset keresnek.

„A bérpótlék egy lehetőség, hogy többet keressenek, de itt sokkal többről van szó: célunk, hogy az alapfizetésük legyen magasabb, illetve adjunk még külön kedvezményt a nagycsaládosoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, a kisgyermeket nevelőknek. Ők legyenek mentesítve, hacsak nem önként vállalják a vasárnapi munkavégzést” - ismertette elképzeléseiket a frakcióvezető.

Harrach Péter elismerte, hogy a kereskedelemben jelentős munkaerőhiány van és a piac mindezt saját maga is megoldhatja, de szerinte nem egyik napról a másikra.

„Hiszen ma még a munkavállaló kiszolgáltatott a munkaadónak, még ha hiány van munkaerőben, akkor is. Nem jutott még el odáig a helyzet, hogy a munkavállaló határozottan lépjen fel az igényei teljesítéséért. Ezért be kell segíteni neki. Nem vagyunk egyedül, mert a szakszervezetek is hasonlóan gondolkodnak, de a munkaadók egy része is nyitott a változtatásokra” - mondta Harrach Péter.