Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ezek a legolcsóbb és a legdrágább országok - lapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek

Megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, ha a kormány az egészségügyi államtitkárság javaslatát fogadja el szerdai ülésén - írja a Magyar Idők. A tervek szerint 2017-től felálló kancellária-rendszertől tízmilliárd forintos megtakarítást várnak az egészségügyben - derül ki a lap birtokába került kormány-előterjesztésből.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy az immunonkológiai terápiák áttörést hozhatnak egyes daganatos betegségek kezelésében. Az új módszer egyelőre csak egyedi méltányosság alapján kérhető, és ma még csak a gyógykezelések három százalékában alkalmazzák. Az orvosok azonban bizakodók, és elképzelhetőnek tartják, hogy tíz év múlva már a kezelések közel 60 százaléka ezen az új, hosszútávú túlélési lehetőséget biztosító kezelésen alapul.

Budaörs nem adja az iskolákat – ezzel a címmel közöl cikket a Népszabadság. A településen tegnap este több mint 500-an tiltakoztak az iskolák államosítása ellen, a városháza előtti téren. A tüntetők azt üzenték a kormánynak: nem hagyják, hogy sárba tiporják az önrendelkezést és a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmányát, az önkormányzatiságot.

Akár ötmillió forint büntetést is kaphat az a földtulajdonos, aki a hónap végéig nem irtja ki ingatlanán a parlagfüvet, a hazai szántókon leggyakrabban előforduló gyomnövényét - írja a Magyar Idők. A szigorú intézkedésre azért van szükség, mert a parlagfű és más allergén gyomnövények mellett súlyosan egészségkárosító hatású, ráadásul egyetlen növényről több tíz millió pollen kerülhet a levegőbe és több ezer mag a talajba.

Gyerekek, akikről lemondunk – ezzel a címmel közöl cikket a Magyar Nemzet. A által kikért statisztikai adatokból feketén-fehéren kiderül, hogy 2013 és 2015 között ijesztő mértékben megnőtt a közmunkások között a kamaszok aránya. Míg 2013- ban még csak 101 addig 2015-ben már 1123 fiatalkorú dolgozott közmunkásként.

Kormányzati macskajaj címmel számol be a Népszabadság az agrártámogatások szétosztása körüli problémákról, amelynek gyümölcs és szőlő termelő gazdák lehetnek a vesztesei. Sokan a napokban kapták kézhez az elutasító döntést arról, hogy nem nyertek a 176 milliárdos agártámogatási pályázatokon. A lap szerint főként Soltvadkerten tartják magukat vesztesnek a borászok.

Havi 40 ezerrel is lehúzhatják a NOK-osokat – számolta ki a Portfolio a nemzeti otthonteremtési közösségek részleteit szabályozó végrehajtási rendeletből. Kiderült, hogy a NOK-ot szervező cégek akár havi 10-40 ezer forintot is elkérhetnek szervezési díjként a tagoktól. Így egy 25 milliós lakásra gyűjtő tagnál akár az állami támogatás teljes összegét is lenyelheti a szervező cég.

A Pénzcentrum tételes összeállítást készített arról, hogy milyen megélhetési költségekkel kell számolniuk azoknak, akik külföldön vállalnak munkát. A termékek és szolgáltatások ára alapján kalkulált index szerint Indiában, Nepálban, Tunéziában és Algériában a legolcsóbb az élet; míg Svájc, Norvégia, Venezuela, Izland, illetve Dánia a legdrágább.

A napi.hu 3 árulkodó ábrát mutat be a magyar családok pénzügyeiről egy kutatás alapján. A háztartásokat leginkább a banki hitelek terhelik, de sok pénzt visznek a közüzemi tartozások és a telekommunikáció is. Kiderült az is, hogy az adósok kapcsolatfelvételi hajlandósága javult és a banki kintlévőségek törlesztésének száma is 8 százalékkal erősödött

.