Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ezek az MSZP elnökjelöltjeinek tervei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Harangozó Tamás mindenek előtt szembenézne pártja hitelességi válságával, Molnár Gyula nem akar többet Orbán-Gyurcsány vitát látni, Szanyi Tibor csak a helyi beágyazottsággal bíró erőkkel működne együtt, Tóbiás József pedig nem élt a műsorunk adta lehetőségekkel. Hétfőn este egymás után hallhatja a szocialista párt elnökjelöltjeinek elképzeléseit az InfoRádió Aréna című műsorában.

Harangozó Tamás, a szocialista párt országgyűlési képviselője esetleges elnöksége nulladik lépéseként pártja hitelességi válságát kezelné a szocialisták korábbi hibáinak őszinte beismerésével.

Amíg ebben akár pozitív vagy akár negatív módon, de nem nyilvánítunk világosan véleményt, hogy mi az, amit meg kellett tenni és büszkék vagyunk rá és mi az, amit hiba volt részt venni benne mint párt és nem fogunk többet ilyet csinálni, azt gondolom addig nem fogják meghallgatni, hogy egyébként mi miket ígérünk” - fogalmazott Harangozó Tamás.

Molnár Gyula, a XI. kerület korábbi polgármestere hangsúlyozta: a kormányváltás érdekében nem látja alternatíváját a baloldali pártok valamilyenfajta együttműködésének, ám a miniszterelnök-jelölt személyét tekintve 2018-ra nem egy Orbán Viktorhoz hasonló politikus állítana az élre.

„Ha én háborút akarnék Magyarországon, akkor megint egy Orbán-Gyurcsány vitát akarnék, de nem akarom őket látni még egyszer együtt. Pont ez a lényeg, hogy más típusú szereplőkkel, egy sokkal békésebb Magyarország kell, és azt gondolom, hogy mi a tisztelet politikáját kell, hogy megvalósítsuk, ami az ellenfeleket is tiszteli, de nem megy bele olyan típusú politikai harcba, mint ami jelenleg van” - mondta Molnár Gyula.

Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint a szocialistáknak a jobboldali pártokon kívül bármely erő szövetségese lehet a 2018-as választáson, amely helyi beágyazottsággal bír.

„Olyan nincs, hogy valami országos központoknak tűnő egyszemélyes irodákból bárki elkezdjen zsarolni minket, hogy mit csináljunk mi Székesfehérvárott vagy Pécsett vagy Debrecenben vagy bárhol máshol. Nem-nem-nem-nem-nem. Azokkal az erőkkel tudunk szövetséget kötni, akik helyben is léteznek. Most nem feltétlen pártokra gondolok, ezek lehetnek civil szervezetek, lehetnek szakszervezetek, lehetnek egyházak és még sok minden más. Az a lényeg, hogy akinek helyben befolyása van és demokrata – na, ez mind a szövetségesünk.

Tóbiás József, az MSZP elnöke, aki legutóbb május 30-án volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, ezúttal nem kívánt élni e lehetőséggel.