Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szanyi Tibor: Egy megfélemlített rezsimben élünk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Véres és aljas küzdelem lesz a Fidesz részéről a 2018-as választás az MSZP elnökjelöltje szerint. Szanyi Tibor azt is elmondta az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a szolidaritás és a baloldali hagyományok mellett a szeretet az az érték, amely a Magyar Szocialista Párthoz köthető.

Tisztújító kongresszust tart a Magyar Szocialista Párt. Az InfoRádió szerkesztősége rendhagyó interjút kért a négy elnökjelölttől, a meghívást Tóbiás József jelenlegi elnök kivételével valamennyien elfogadták. Mindenkitől ugyanazt kérdeztük, hogy a különbségeket a válaszaik mutassák meg.

Az alábbiakban elolvashatják a Szanyi Tiborral készült teljes beszélgetés szerkesztett szövegét.

Melyik a mai MSZP három legnagyobb értéke, amit mindenképpen megtart, ha ön lesz az elnök?

Mindenféleképpen a baloldali hagyományokat. Van tere az újraértelmezésnek is, de a Magyar Szocialista Párt nem térhet le arról a pályáról, hogy egy igazi baloldali párt. A másik ilyen nagyon fontos érték, ami talán újraélesztendő, a szolidaritás világa. Ezt a szót, mintha hagytuk volna kipörögni a szótárunkból, holott szerintem a magyar társadalomnak legalább annyira szüksége van erre, mint nekünk, szocialista pártnak. Harmadikat is mondjak?

Mondjon!

Ami szintén a baloldalhoz köthető és a szolidaritáson túlmutat, ez a szeretet. Tudom, hogy a politikában ezt nagyon nehéz mondani, de én hiszem azt, hogy a politika, az kevésbé a racionalitások világa, sokkal inkább az érzelmek kérdésköre.

Kit lehessen szeretni? A párt szeressen valakit vagy a pártot szeressék?

Azokat a célokat, amiket mi képviselünk. Én a XIII. kerületben nőttem föl mindenféle értelemben, emberként, gyerekként és politikailag is, tehát nekem nagyon erősek a XIII. kerületi kötődéseim, és ott Tóth József polgármesternek van egy nagyon egyszerű magyarázata azokra a sikerekre, amiket már régóta élvezhetünk. Amikor kérdezik tőle, hogy polgármester úr, mi a kerület titka, ő elmosolyodik, és annyit mond: szeresd a kerületet. Én meg azt mondom, hogy a Magyar Szocialista Pártnak magába kell tudna szállni, ami nem bonyolult dolog, és azt kell mondani, sőt nemcsak mondani, hanem arra kell koncentrálunk, hogy szeressük ezt az országot minden bajával együtt. Szeretni kell a települést, ahol lakunk, és szeretni kell azokat az embereket, akikkel mi kapcsolatban vagyunk, akikért mi dolgozunk.

Mi a mai MSZP három legnagyobb hibája, amit mindenképpen felszámol, ha elnök lesz, megszüntet?

Nincs politikai tervezés. Nagy hiba a menetrendek hiánya, ami általában abba torkollik, hogy kicsit kullogunk az események után. Napi sztorijaink vannak, miközben én a programomban világosan leírtam, hogy mi az, amit szerintem csinálni kellene, akár szervezeti, akár politikai értelemben.

A másik nagy hiba és ebben nem hozott új szeleket a mostani vezetés sem – hogy nincsenek olyan fórumok, ahol viszonylag intim körülmények között meg tudjuk beszélni a belső politikai dolgainkat.

A belső fórumok hiányában óhatatlanul kicsordul a nyilvánosság felé, és a közösségi oldalakon néha összevissza beszélnek a különböző szereplőink, noha mindegyikben van valami logika, csak egy kicsit kakofonikusan hangzik.

A harmadik nagy hibánk pedig az, ami valaha nagy erényünk volt: hogy mélyen megzakkantunk a szervezetünk kohézióját illetően. Foltokban vagyunk jelen, sok helyütt egyáltalán nem. Talán ez a három, amelyikben azt gondolom, hogy bőven van még lépésre lehetőség.

Hol látja a legnagyobb szervezeti problémákat, ahol alapszervezeti, tehát helyi szinten bajok vannak?

Nekem az a törekvésem és felfogásom, hogy úgy nem lehet háborút nyerni, hogy ki sem megyünk a csatamezőre. Ha a politikát ünnepnapokon úgy éljük meg, hogy annak végül is a szavazat a lényege, akkor azt kell mondjam, számtalan szavazókör van, kis mikrokörzetek. Mindenki tudja, hogy a Pipacs utcai általános iskolába szoktunk járni szavazni, annak a fizikai környezete tulajdonképpen egy-egy szavazókör. Ha ott nem vagyunk jelen, és nemcsak a szavazás napján, hanem egyáltalán, az életben, akkor távolinak képzelik az emberek a Magyar Szocialista Pártot.

Egy baloldali párt nem lehet médiapárt, tehát nekünk nincs meg az a lehetőségünk mint sok más mozgalomnak, hogy öt-tíz százalékokig föl tud ugrani a médiába, és ott meg is áll. De a mi feladatunk jóval bővebb ennél, nekünk 30-40-50 százalékokra kell törekedni. Ehhez viszont elengedhetetlen a fizikai jelenlét mind a tízezer hazai szavazókörben.

Kit látna szívesen az elnöki csapatban? Választmányi elnök? Frakcióvezető, alelnökök, elnökségi tagok?

A múlt héten volt a határideje annak, hogy le kellett adni a különböző pályázatokat. Ezeket mind elolvastam, beszéltem is különböző jelentkezőkkel. Ma még ezt nem fogom tudni teljes listaként elmondani, de azt határozottan merem mondani, hogy a választmány elnökének Hiller Istvánt szeretném. A frakció esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, mert jómagam nem vagyok tagja formálisan ennek a mostani frakciónak, de a mi alapszabályi helyzetünkből fakadóan az elnökségnek van egy meghatározó szava, hogy ki legyen a frakcióvezető, és amúgy is van egy félidős felülvizsgálat.

Arra mindenképp koncentrálnék, hogy a frakcióvezető nagyon pragmatikus ember legyen, és a politikai iránymutatást sokkal inkább szeretném eltolni az elnökség irányába. Kettőnk között szólva, én szeretném, ha Mesterházy Attila is nagyobb szerepet vállalna.

Hol?

A frakcióban. Hogy most ez pontosan micsoda, hogy ő a frakcióvezető vagy első helyettes, második helyettes, ezt nem tudom. Még sokat kell erről beszélgetni. Nagyon-nagyon szeretném, ha régi harcostársam, Gúr Nándor is szerepet tudna vállalni. Ő alelnökként adta be a pályázatát, viszont mivel én vele közösen dolgoztam ki azt a minimálbér filozófiát és rendszert, amit többé-kevésbé át is vett az egész pártunk, fundamentális kérdésnek tartom, tehát a politikai biztonság kedvéért Gúr Nándort szeretném egyik alelnöknek.

Milyen viszonyt alakítana ki a párton belüli generációs és érdekcsoportok között, amelyeknek az MSZP-ben igen nagy kultúrája van?

Baloldali politikusként én a generációs béke híve vagyok. A szakmai csapatomat is úgy állítottam föl, hogy ebben van fiatal, idős, férfi, nő, tehát abszolút próbálom az arányokat jól tartani.

Nem szeretem az erőltetett fiatalításokat. Nem szeretem, amikor valamelyik csoport olyan dominanciára jut, amivel hatalmi eszközökkel tudja az egyéb hangokat letolni. Viszont mindenképp dialógusra vagy párbeszédre kész csoportosulásoknak szeretnék úgy megszervezni platformokat, hogy ott valódi politikai érdekegyeztetés tudjon bekövetkezni.

Lehet ezt másképp csinálni egy pártban, mint pozíciók ígérésével vagy előmenetelek felvillantásával?

Hát, ezek nagyon relatív dolgok.

Ellenzékben, kormányon nem.

Kormányon nem, de nyilván egy kormányzati helyzet teljesen más. Mostani törekvésem, hogy én a párt elkövetkezendő két évéért vállalok felelősséget, tehát az, hogy egy választási győzelmet követően milyen kormányzati elképzelések merülnek föl, ebben nem szeretnék semmi közelebbit mondani, mert nem ez a fő fókusz. Én úgy értelmezem a saját feladatomat, mint a Magyar Szocialista Párt lehetséges elnöke, hogy a következő két év alatt a győzelemig kell fölvinnem a pártot.

Ez nem lehetetlen. Volt már olyan, hogy győzött a szocialista párt. Helyenként be is tudjuk bizonyítani, még ilyen elárvult ellenzéki állapotban is, hogy tudunk győzelemre vinni ügyeket meg földrajzi területeket. Tehát bennem semennyi pesszimizmus nincs e tekintetben.

Viszont a különböző párton belüli érdekcsoportok számára sokkal okosabb, ha az ember az egyeztetési fórumokat hozza létre, mert azzal mérhetetlenül lehet tompítani azokat a feszültségeket, amelyek egyébként sokszor kardcsörtetésbe torkollnak.

Én nem szeretném, ha a Magyar Szocialista Párt élete önmagáról szólna. Én azt szeretném, ha úgy tudnék fölállni megválasztott elnökként, hogy azt mondjam a kamerákba, a mikrofonokba, a hallgatóknak, a nézőknek, a magyar állampolgároknak, hogy ez az elkövetkezendő időszak most rólatok fog szólni, kedves honfitársaim.

A Programtanácsot megtartaná-e?

Minden pártban szokott lenni ilyesmi. Biztos, hogy tartanék valami hasonló testületet. Hogy pont ezt, vagy egy kicsit mást, ezt nem akarom megelőlegezni. Határozott, világos, koherens és írásos programom van, ami nagyon jól számon kérhető.

A választópolgárok felé azt az üzenetet szeretném továbbítani, hogy megváltozott a világ. Ez a párt most már rólad gondolkodik vagy veled foglalkozik, és ebben négy olyan fundamentum van, ami nemcsak Magyarországon, de szerte a világon mindenféle baloldali mozgalomnak a gondolati fókuszába kerül. Ez az egészségügy, az oktatás, a gyermekjólét és a tágabb értelemben vett idősgondozás kérdésköre.

Európában, meg általában az északi féltekén, ez a baloldali–jobboldali dimenzió dominált évszázadokon keresztül, még most is. De a 2008-ban ránk szakadt iszonyatos gazdasági és pénzügyi válság abba torkollott, hogy a klasszikus, hagyományos bal- és jobboldali pártok nem tudtak jó válaszokat adni.

Ezért tudott előretörni a szélsőjobb, néhol persze a szélsőbal is, tehát magyarul általában a szélsőségek. Pont azért, mert a gazdasági és pénzügyi válság következtében előállt szociális válság aláásta a modern világ lakóinak a biztonságérzetét.

Én most azt mondom, hogy nézd, itt ez a közösség most azon fogja törni magát, hogyha te beteg vagy, akkor ne a biztos halál legyen a sorsod. Ha úgy érzed, hogy érvényesülni akarsz, akkor legyen egy olyan oktatási bázis, amire rá tudsz lépni, amin föl tudod építeni magad, és el tudod helyezni magad a munka világában. Hogy nem reménytelen gondoskodni a gyerekekről.

Legyen egy világos perspektíva, és a közösség is rá fog segíteni arra, hogy ez a gyerek méltó módon nőjön föl. Hogy az édesanyáink, édesapáink és nagyszüleink sorsa egy sikeres életút után ne szakadjon ránk elviselhetetlen teherként.

Ezekre kell közösségi megoldásokat találni. Én úgy érzem, hogyha ezt a politikát választja a Magyar Szocialista Párt, akkor bombabiztosan a XXI. századi társadalombiztonsági kérdésekre adja meg a megfelelő válaszokat.

Hogyan hozná vissza a baloldali értelmiséget a pártba?

Az értelmiség fél. Nagyon sok emberrel lehet telefonon beszélgetni, kávéházakban, de utána a nyilvános megjelenés mindig elmarad, vagy nagyon csökevényessé válik. Fél. Egy megfélemlített rezsimben élünk. Bár lehet alakoskodni a mikrofonok és a kamerák mögött, de a sajtó munkatársai is pontosan tudják, ön is, más is.

Ezt a félelmet föl kell szakítani. Az egészségügyben, de főleg az oktatásban a pedagógusok dörögtek, duzzogtak, hogy kibírhatatlan, mindenki fogta a fejét magánbeszélgetésekben, és mindenki azt mondta: ha megmozdulok, agyonvernek, kirúgnak, ha megmozdulok, meghurcolják az egész családomat.

Ámde amikor ezek a pedagógusok elkezdtek egyszerre mozdulni, akkor a hatalom elkezdett hátrálni. Biztatni kell őket arra, hogy az együttműködésüknek igenis van eredménye, és akkor szerintem jó útra fogunk menni, akármennyi lopott pénze van a Fidesznek, ez mind fabatkát sem fog érni, ha a társadalom bizonyos ügyek mentén egységesen mozdul meg.

Emlékezzük arra, hogy amikor a diákok megmozdultak, úgy húzta be fülét-farkát a rezsim – és azt nem lehet pénzzel elmismásolni.

Azzal hozná vissza, ha jól értem, hogy ne féljetek?

Igen.

Mert nincs mitől, vagy mert megvédi őket a Magyar Szocialista Párt?

Ez sokkal összetettebb, minthogy egyik vagy másik párt, ki, kit és mit véd meg, mert inflálódott ez a szó. A kormány most már a hatodik éve azt mondja vagy azt szajkózza, hogy megvédjük ezt, megvédjük azt, megvédjük amazt, miközben az égen-földön senkit nem védett meg.

A saját haverjaikat persze mindenféle bírósági és rendőrségi eljárás alól megvédték, de ez maximum ötszáz, vagy inkább csak száz ember, viszont a társadalomnak egyetlenegy szeletét nem tudták megvédeni, egyetlenegy emberi sorson nem tudtak érdemben változtatni, leszámítva azt az elitet, amelyik a húsosfazékhoz közel tud jönni. Őket nem is kellett megvédeni, csak helyzetbe hozni. A megvédés egy kicsit elkoptatott szó. Inkább azt gondolom, hogy így együtt a közös célok mentén biztos, hogy erősebbek vagyunk, mint azt ma egyáltalán gondolnánk.

Kivel kötne szövetséget a következő választásokra és kivel nem?

A Fidesszel semmi szín alatt. Mint minden mozgalomban, nálunk is vannak olyan emberek, akik valamilyen státusz quo okán próbálnak kiegyezni a rezsimmel.

Szerintem a Magyar Szocialista Párt minden prominens megnyilvánulását a megalkuvásmentességnek kell jellemeznie. A Jobbik hiába próbál középen mutatkozni és cukiskodni, ordas banda. Még akkor is, ha az ő szavazóik megtévesztett emberek, és ezer órán át tudnék mesélni, hogy milyen pszichológia húzódik meg a Jobbik támogatottsága mögött.

Ezt a barna vonalat semmi szín alatt, ez a kategorikus nem világa. Aztán van a nehezebb és kevésbé átlátható rész, ezek, mondjuk így, hogy hullámlovasok, akik próbálnak bizonyos politikai hullámokra fölülni és abból aztán valamilyen módon bizniszt csinálni.

Én ezeket sok esetben bizniszpártoknak nevezem. Nem fogok személyeskedni, mindenki lát a maga környezetében egyet vagy kettőt. Ők azok, akik tulajdonképpen különösebb politikai elképzelések nélkül abba állnak be, hogy egyik vagy másik nagyobb pártot zsarolgassák. Hogy ne a saját portámon söprögessek, szemmel láthatólag tök bizniszpárt a KDNP.

Jó, de velük, gondolom, nem akarnak szövetségre lépni.  Inkább azok érdekesek, akik szóba jöhetnek a választási győzelem értelmében.

Nekem az a határozott álláspontom – és ezt igyekszem a vidéki turnéimon is megértetni a párttársaimmal, az elvtársaimmal, hogy az a szövetségesünk, aki helyben is létezik és helyben is szövetségesünk. Tehát olyan nincs, hogy valamilyen országos központoknak tűnő, egyszemélyes irodákból bárki elkezdjen zsarolni minket, hogy mit csináljunk Székesfehérvárott vagy Pécsett, vagy Debrecenben, vagy bárhol máshol. Nem, nem, nem.

Azokkal az erőkkel tudunk szövetséget kötni, akik helyben is léteznek. És most nem feltétlen pártokra gondolok, ezek lehetnek civil szervezetek, lehetnek szakszervezetek, lehetnek egyházak és még sok minden más. Az a lényeg, hogy akinek helyben befolyása van és demokrata. Ők mind a szövetségesünk.

Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció jöhet szövetségesnek vagy nem?

A Demokratikus Koalíció iparágszerűen arra specializálódik, hogyan tudja az MSZP-t valamilyen módon legyőzni, vagy minimum meggyalázni. Én ebbe az utcába nem szeretnék bemenni. Határozottan azt gondolom, hogy ha kijózanodik egyik-másik vérmes politikus és az emberek valódi problémái mentén próbálunk közös politikai megoldásokat találni, rajtam nem fog múlni, de ezt mindenütt helyben kell eldönteni.

Vannak olyan városaink, településeink, ahol egyébként ez az úgynevezett „béketábor” – őrült jól megvan. Konstruktívak, lokálpatrióták és sok minden más pozitívat el lehet róluk mondani, de akad, ahol megy az acsarkodás. Ahol az acsarkodás megy, ott nem lesz szövetségesünk. Ha tényleg van egy együttműködés, akkor igen.

De ezeket nem Budapesten kell eldönteni. A választópolgárral nem lehet úgy szórakozni, hogy most akkor énrám szavaz, és akkor az ő szavazatait itt seftelem veled. Ez gusztustalan. Kizárólag azt kell nézni, hogy kinek milyen pozitív értelemben vett befolyása van az adott település vagy az adott körzet életére, és szerintem nem lehet hatalmas, elvi dolgokat mondani. Pragmatikusnak kell lenni. Az a szövetségesünk, aki helyben is létezik és helyben is szövetségesünk.

Azt mondta, néhány vérmes politikusnak ki kell kijózanodnia. Kikre gondol?

Hát azokra, akik például helyi ügyeket országos hangosbemondókon keresztül akarnak elrendezni. Nem lehet hergelni egy dunaújvárosi mikrokörnyezet problémáival debreceni vagy szombathelyi polgárokat. Nagyon sajnálom a dunaújvárosi fiaskót, mert valójában itt most csak az nem derült ki, hogy mit akarnak a helyiek. Az kiderült, hogy az összes országos politikus mit akart, de hogy a helyiek mit akarnak, nem derült ki.

Én nem azokat a százalékokat akarom összeadogatni, amit egyik-másik politológus csinál. Én azt a százalékot nézem, hogy hányan nem mentek el szavazni. Ami azt jelenti, hogy elidegenítettük, elijesztettük az embereket a helyi politizálástól. Szerintem ennél nagyobb métely nincs.

Elnökként hogyan kell elkerülnie egy olyan helyzetet, ami most Dunaújvárosban előállt?

Nincs generális és általános recept, tehát okosan kell fölmérni a dolgokat. Ez nem egy rulettjáték. Ragaszkodom ahhoz, hogy minden egyes szavazókörben legyen egy emberünk, akit meg tudok kérdezni, hogy ő mit gondol. A te szavazókörzetedben hány olyan ember van, akiről azt gondoljuk, hogy hajlandó elmenni szavazni, és ha már ott van, ránk is szavaz?

Ezt sziszifuszi munkával kell fölmérni, és innentől kezdve sokkal világosabb, hogy kit állítunk jelöltnek. Az önkormányzati világból én inkább kihúznám a politikát, szerintem az a fontos, amit a helyi civilek gondolnak.

Most jövök egy bonsai-kiállításról, ami a XIII. kerületben volt, és ott volt négy képviselő, két önkormányzati, egy országgyűlési meg egy európai parlamenti, meg ott volt a polgármester, és mindegyikük próbálja megtudni az ott lévő emberektől, hogy mit gondol, hogyan érzi magát.

Ezekből lehet azokat az információkat összeszedni, amire azt mondom, hogy oké, itt ennek van súlya, ott annak az embernek van súlya. Tehát a jelöltállítás nem országos szintű, irodai asztalokon való papírdobálás. Vagy tudjuk, hogy mit akarnak a helyi emberek és kinek van ott valamilyen befolyása, vagy nem. Ha nem, akkor egészen biztosan veszíteni fogunk, ha pedig tudjuk, akkor egészen biztosan győzni fogunk.

De a végén, a választáson mégiscsak elő kell állítani ezt a véges számú egyéni jelöltet, amelyik győzelemre képes, mert csak akkor lesz egy pártnak többsége a parlamentben, akkor tud kormányozni. Ezt milyen technikával lehet megcsinálni, ha mindent a helyiekre hagy, mert ők tudják a legjobban?

Én nem mondtam, hogy mindent a helyiekre hagyok. Én azt mondtam, hogy a helyieket vétek és életveszély kihagyni a közös döntésekből, és azért annak az információnak kell az alapvetőnek lenni, amit ott a helyiek szereznek. Nincs ebben semmi olyan hadi titok, amit esetleg az ellenfél ne tudhatna meg. Ebben a meglévő tízezer szavazókörben nagyjából háromezer, négyezer helyen van fix emberünk, ezt kell föltolni ötezerig, és 2017 első felében pedig a másik ötezerben megtalálni azokat az embereket, akik a helyi szoci képét meg tudják valósítani vagy mutatni.

Utána, amikor ez a tízezres hálózatunk megvan, be kell beazonosítani a 19-es önkormányzati jelöltjeinket, mert rájuk lehet építeni a következő emeletet, akik a kiemelt, helyi befolyással rendelkező figuráink lehetnek. És amikor ezzel is készek vagyunk, utána lehet megnevezni a 18-as országgyűlési jelöltjeinket.

Az aláírásgyűjtési akciónk egyik kérdése a földkérdés, még június végéig aláírásgyűjtés tárgyát képezi. Látjuk az adatokat, hogy hol, mennyi aláírást tudunk gyűjteni. Ahol kevés aláírást gyűjtünk, ott nyilvánvalóan gyérebbek a társadalmi kapcsolataink, tehát ott erősíteni kell. Ahol meg sokat tudtunk gyűjteni, ott ott már kicsit előrébb lehet menni a jelöltállítás felé.

Lózungokkal meg jelszavakkal már teli a padlás, de ha van egy okos, tartalmas politikánk, egy olyan elképzelés, amiből az ember magára ismer, hogy úristen, ez a párt végre velem foglalkozik, akkor rendben vagyunk.

Innentől pusztán szervezési kérdés, hogy miként tudjuk fölvinni a 2018-as mérkőzésre a csapatunkat.

2018-ban lesz egy választásnak nevezett valamilyen közjogi aktus, de ennek már 2014-ben sem volt semmi köze a demokratikus választáshoz. Azt szeretném elmondani a csapatainknak, az MSZP-seknek különösen, hogy ne valamilyen demokratikus, jóindulatú megmérkőzésre számítsunk. Itt egy véres és aljas küzdelem lesz a Fidesz részéről velünk szemben.

Önök is véresek és aljasok lesznek, így kell érteni?

Nem, nem, nem. Ezt úgy kell érteni, mint amikor a gyilkosok meg a rendőrök szemben állnak egymással. A rendőr nem arra készül, hogy a gyilkost agyonverje, hanem arra, hogy ártalmatlanítsa. A gyilkos meg arra készül, hogy a rendőrt megölje. Tehát itt nagyon egyenlőtlen a történet, viszont én határozottan azt gondolom, hogy egészen más egy stratégia akkor, ha tudom, hogy egy galád és abszolút fair playra képtelen ellenféllel állok szemben, meg az is más, ha demokratikus viszonyok vannak.

Nem véletlenül mondom, hogy nem voltak demokratikusak, sőt elcsalták a 2014-es választásokat, erről nekünk bizonyítványunk van. Az EBESZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet világszerte profi választási megfigyelő csapat, nagyon világosan letette azt a mondatot az asztalra a 2014-es jelentésében, hogy Magyarországon az országgyűlési választások nem feleltek meg a demokratikus választások kritériumairól szóló koppenhágai egyezmény feltételeinek.

A kormányoldal azért mégis több szavazatot kapott a végén, nem? Kétharmadot, elő lehet állítani bármilyen csalással?

Több szavazatot kapott – maradjunk annyiban, hogy szerzett, jó? Ez egy szebb, vagy pontosabb szó az adott esetre. Nyilván nagyon sok félrevezetéssel, megfélemlítéssel, zsarolással kényszerítettek ki rengeteg szavazatot.

Nem tudok belemenni abba a vitába, hogy most akkor győztek vagy nem győztek, ez történelmietlen. Azt tudom, hogy amit velünk csináltak, az akkori miniszterelnök-jelöltünk kampányát egy csapásra szétverték a Simon-üggyel, amiről azóta sem tudjuk, hogy micsoda. Kriminalizálták a jelöltjeinket. Legalább tíz polgármesterünket meghurcolták oly módon, hogy szinte állandóan, heteken át a bűnügyi rovatban volt a nevük, aztán közben meg kiderült, hogy mindegyik ártatlan.

Egy polgármesterünk, Verók István, a 6. kerület polgármestere bele is halt. Biztos, hogy ez az egész hercehurca vitte el, de hát Hunvald György esetét is látjuk. A polgármestereink nagyon sérülékenyek, én ott őrájuk különösen figyelnék, nagyobb védelemre van szükségük. De itt tényleg egy diktatórikus és demokratikus szóval élve undorító rezsimnek a megdöntését kell nekünk békés eszközökkel tető alá hozni. Ez egy embert próbáló feladat.