Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kész egyeztetni a kormány a béremelést követelő önkormányzati dolgozókkal - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Területi önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség. Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság Baka András ügyében.

Nagyberuházásokról dönt a kormány pénteki ülésén - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a kormányinfón kiemelte: az összes közúti és a vasúti fejlesztés téma lesz, ami uniós pénzből valósul meg, azonban Budapest közlekedése most sincs napirenden. Hozzátette: az uniós tagságról csütörtökön rendezett brit népszavazásról is szó lesz majd. Az önkormányzati dolgozók szerdai sztrájkja is téma lesz. A kormány kész egyeztetni az ágazati szereplőkkel. A franciaországi terrorveszély növekedésére is felhívta a figyelmet a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szólt arról is, hogy nincs jogi lehetőség azoknak a bevándorlóknak a befogadására, akik nem Magyarországon, hanem Görögországon keresztül léptek be az Európai Unióba

A Főpolgármesteri Hivatal szerint várhatóan nem lehet tartani a fővárosi közgyűlési határozatban foglalt időpontokat, ha a kormány nem dönt pénteken a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges buszpótlásról. A Fővárosi Közgyűlés június 8-án döntött arról, hogy szolgáltatás-megrendeléssel biztosítja a 3-as metró felújítása alatti buszos járműpótlást, ha a kormány július 5-ig garanciát vállal a többletköltségek biztosítására.

A nemzetgazdasági miniszter szerint komoly növekedési tartalékai vannak a közép-kelet-európai régiónak. Varga Mihály a Nemzetközi Beruházási Bank budapesti konferenciáján közös érdeknek nevezte a pénzintézet nemzetközi elismertségének erősítését, és regionális bankká fejlesztését. A miniszter közölte: Magyarország az olyan együttműködési projektek kidolgozásában érdekelt, amelyek egyszerre szolgálják a régió és a tagországok érdekeit.

Területi önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség a meglévő tíz helyőrségre építve. A honvédelmi miniszter Szentendrén arról beszélt: a honvédség ezzel párhuzamosan kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében. Simicskó István közölte: az a cél, hogy valamennyi, vagyis mind a 197 járásban legyen egy századnyi önkéntes tartalékos erő. Úgy fogalmazott: az lenne ideális, ha mintegy húszezer tartalékost képeznének ki a következő években.

A tervek szerint az ideinél 2,2 milliárddal több, 74 milliárd forint jut jövőre a gyermekétkeztetési program finanszírozására. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy budapesti szakmai konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy a cél, hogy minél több rászoruló vehesse igénybe szociális alapon az étkeztetést; az ételek pedig ne csak finomak, hanem egészségesek is legyenek.

Jövőre egymilliárd forinttal támogatja a kormány a munkahelyi bölcsődék működtetését. Erről a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt, miután együttműködési megállapodást kötött a Magyar Bölcsődék Egyesületével. Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen bölcsődéket fenntartó cégek az e célú működtetési költségeiket leírhatják a társasági adóalapjukból. Az államtitkár szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában megerősítette: január 1-jétől a hagyományos bölcsődék mellett már mini, családi és munkahelyi bölcsődék is működnek.

A tárgyalások folytatását kéri a kormánytól a Pedagógusok Sztrájkbizottsága, mert álláspontja szerint továbbra is hiányoznak a köznevelés stabil működéséhez szükséges jogszabályi előfeltételek. A közlemény szerint a törvénymódosításban nem jelentek meg az állami intézményfenntartó központ, a tanfelügyeleti rendszer átalakítására és a pedagógusok foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések sem. A sztrájkbizottság kifogásolja azt is, hogy az általuk tett és a Köznevelési Kerekasztal által is jóváhagyott javaslatok nem teljesültek.

Másodfokon is elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság Baka András ügyében. A testület határozatában kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. Az ítélet szerint a volt főbírót jogsérelem érte azzal is, ahogyan idő előtt elmozdították állásából.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint jogtalanul adta ki a Kiss László ítéletéről szóló dokumentumokat a levéltár. A hivatal 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az intézményt. Kiss Lászlóról áprilisban a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért 3 év börtönre ítélték.

Folyamatosan locsolják a budapesti közúthálózatot a fővárosi közterületfenntartó járművei. A társaságnál hétfő reggel 6 óráig fokozott a készenlét, a locsolóautók a nappali műszakban elsősorban a lakótelepeket és a sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat másodfokú hőségriasztást rendelt el vasárnap éjfélig.

Több tízezren tüntettek Párizs utcáin a tervezett munkaerőpiaci reformok ellen. A késő délutánig békésen zajló rendezvényt megelőzően a francia rendőrség 85 embert előállított, mert lövedékként használható tárgyakat találtak náluk. A hatóságok a korábbi demonstrációkon történt erőszakos eseményekre hivatkozva előző nap először betiltották, majd pár órával később mégis engedélyezték a szakszervezetek által meghirdetett tüntetést.