Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyarország ma a rendet képviseli - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormányfő szerint Magyarország a rendet képviseli Európában. Európa megerősítését célzó tervet mutatott be a német és a francia külügyminiszter. A brit uniós népszavazás után kialakult helyzetről is egyeztet hétfőn a négy visegrádi ország külügyminisztere.

Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén úgy vélte: Európa számos vezetője nem vállalja a küzdelmet az újkori népvándorlással szemben. A brit népszavazásról azt mondta: az Egyesült Királyság polgárai úgy döntöttek, ismét saját kezükbe veszik sorsuk irányítását, arra számít, hogy az Unió most gyorsan meg fog változni.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európában ideje lenne befejezni a britek és a brit kormány folyamatos kritizálását, inkább azon kellene gondolkodni, hogy mit kell megváltoztatni Brüsszelben. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Közép-Európának komoly érdekei vannak, amelyeket képviselnie kell a kilépési tárgyalásokon, ezért a térség országai már hétfőn elkezdik az egyeztetéseket.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint Magyarországon egyetértés van a politikában és a polgárok körében is arról, hogy az ország jövője az Európai Unión belül van. Rogán Antal a Kossuth Rádióban azt mondta: az őszi népszavazás arról szól majd, hogy ne legyen olyan közös bevándorláspolitika, amely a migránsokat rákényszeríti az uniós tagállamokra.

A nagy-britanniai uniós népszavazás után kialakult helyzetről, illetve az uniós csúcsértekezlet előkészítéséről tárgyalni hétfőn Prágában a négy visegrádi ország külügyminisztere. A megbeszélésre meghívást kapott a német külügyminiszter is. A tárcavezetők a tervek szerint megvitatják a Brexit után kialakult helyzetet, és foglalkozni fognak az Európai Unió jövőbeni szerkezetével.

Európa megerősítését célzó tervet mutatott be a német és a francia külügyminiszter. Frank-Walter Steinmeier és Jean-Marc Ayrault a dokumentumban új közös európai biztonságpolitikai és migrációs stratégiát javasol, valamint sürgeti a gazdasági konvergencia intenzívebbé tételét.

A skót miniszterelnök szerint London nem akadályozhatja meg az újabb függetlenségi népszavazást, ha ennek kiírásáról dönt a skót parlament. Nicola Sturgeon már korábban bejelentette, hogy a referendum jogi előkészítéséről döntött a skót kabinet. Bár a 2014-es népszavazáson az elszakadás ellenes tábor győzött, friss közvélemény-kutatások szerint mostanra többségbe kerültek a függetlenségpártiak.

Nagy-Britanniában sorra mondanak le a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának tagjai. A képviselők ezzel próbálják távozásra kényszeríteni a párt vezetőjét és miniszterelnök-jelöltjét. Jeremy Corbynnak azt róják fel, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit európai uniós tagságról rendezett népszavazáson, amelyen a választók többsége a kilépésre voksolt.

A magyar köztársasági elnök is részt vesz az 1956-os poznani munkásfelkelés 60. évfordulója alkalmából rendezendő lengyelországi megemlékezéseken. A nyugat-lengyelországi Poznanban tartott kedd esti központi ünnepségen Áder János Andrzej Duda i lengyel államfő meghívására vesz részt.

Izlandon a függetlenként induló Gudni Johannesson nyerte meg az elnökválasztást. A 48 éves politikus a voksok 39,1 százalékát szerezte meg. Az izlandi államfői posztért kilencen szálltak versenybe. Ősszel parlamenti választást is tartanak a szigetországban, miután a panamai offshore botrány miatt lemondott a kormányfő.

Irakban a hadsereg bejelentette Fallúdzsa teljes visszafoglalását az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől. A hadművelet parancsnoka közölte: több mint 1800 fegyverest öltek meg az öt hétig tartó ostromban, a többiek elmenekültek.