Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem érezzük problémának a túlsúlyunkat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar lakosság fele gondolja magáról azt, hogy túlsúlyos, miközben ez az arány 60 százalék feletti - mondta az InfoRádiónak Antal Emese dietetikus, szociológus. A TÉT Platform szakmai vezetője azt is közölte, hogy egy friss felmérés szerint csak az emberek 18 százaléka egészségtudatos.

A statisztikai adatokból is látszik, hogy nagyon rossz a helyzet. A testtömegeredmények, az elhízottság és a táplálkozás sem megfelelő – emelte ki a dietetikus.

„Öt csoportot tudtunk kialakítani a szegmentáció alapján. Vannak az úgynevezett egészségtudatosak, akik mindössze a magyar felnőtt lakosság 18 százalékát teszik ki. Rájuk az a jellemző, hogy nők és felsőfokú végzettségűek. A második csoport 19 százalékot tesz ki, ők is leginkább nők, talán próbálkozó csoportnak nevezhetjük őket, már mindenféle fogyitrükköt kipróbáltak. Általában alacsonyabb az iskolai végzettségűek, őket a különböző divatdiéták és tévhitek is befolyásolják” - részletezte Antal Emese.

A harmadik megkülönböztethető, 22 százalékot kitevő csoportot érdektelennek nevezték, „hagyjanak már békén az egészséges életmóddal” - gondolkodás jellemzi őket – mondta a TÉT Platform szakmai vezetője.

„A következő csoportba azokat soroltuk, akiknek valamilyen betegségük van, az egészségproblémások 15 százalékot tesznek ki. Vannak az élvezetekért élők, a hedonista csoport a teljes népesség 26 százalékát teszi ki. Ők főleg férfiak, az íz, a jóllakás, a jót evés hajtja az életben” - mondta Antal Emese.

A megkérdezettek 50 százaléka vallotta magát túlsúlyosnak vagy elhízottnak, a legutolsó országos táplálkozásegészségügyi felmérés adatai alapján azonban a felnőtt lakosság 60 százaléka az, tehát jellemző, hogy kevésbé érzik a problémát az emberek – mondta a dietetikus.

„Az elhízás nemcsak esztétikai probléma, hanem az Egészségügyi Világszervezet betegséggé nyilvánította. Sokan kifogást keresnek arra, miért nem tudnak egészségesen táplálkozni. Az akaraterő hiánya fontos oka annak, hogy miért nem tesznek az egészségükért; az egészséges táplálkozásért és a rendszeres testmozgásért” - hangsúlyozta Antal Emese.