Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tarlós: ezekkel nem szabadna vacakolni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A 3-as metróvonal felújításával és az árvízvédelemmel "nem szabadna szórakozni, vacakolni" - hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester.

A főpolgármester a 3-as metróvonal infrastrukturális felújításáról azt mondta az M1-en, hogy a főváros minden szükséges lépést idejében megtett, de folyik "egy borzasztó időhúzás", aminek nem egészen érti, mi a lényege.

Ezért is fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz - emlékeztetett, megjegyezve: úgy tűnik, hogy a kormányközeli munkafolyamatok másképp nem képesek felgyorsulni.

Tarlós István kiemelte azt is, hogy a felújítást addig nem lehet megkezdeni, amíg nem áll rendelkezésre a metrószerelvények pótlására 150 csuklós busz.

Arról, hogy a magas ajánlattételi árak miatt lehet, nem újítják fel teljesen a 3-as metró állomásait, a főpolgármester kifejtette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levele szerint 137,5 milliárd forintnál nem lesz több metrófelújításra.

"Ami ebbe nem fér bele, arra nem vállalhatunk kötelezettséget" - mondta Tarlós István.

Kitért arra, sokan az hiszik, hogy ezek a közbeszerzési eljárások a végtelen biztonságot adják, a tisztességes verseny letéteményesei, miközben nincs olyan komoly állami cég, amely ilyen közhasznú beruházások kivitelezési munkáit mérnökáron elvégezné.

Emellett iszonyú károkat lehet okozni azzal az időhúzással, amit a jelenlegi közbeszerzési szabályok lehetővé tesznek - tette hozzá a főpolgármester.

Közölte azt is, hogy a túlzó mértékű árak akkor sem érvényesíthetők, ha "az állomások kiglancolása elmarad".

Ha az állomásokon kívül a többi megmaradó feladat árai nem alátámaszthatóan magasak, akkor a dolog éppúgy nincs rendben - jegyezte meg.

Tarlós István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a metrófelújításról azt mondta, "most már egyenesen kissé kétségbeejtőnek" látja a helyzetet, hiszen 2012 óta vesződik a főváros azzal, hogy előkészítse 3-as metró felújítását.

Ha jövő márciusban elkezdődnek a munkálatok, akkor még az sem kizárt, hogy 2019 végére befejeződik a 3-as metró felújítása - közölte.

A római-parti mobilgáttal kapcsolatban Tarlós István elmondta, hogy még egy tanulmánytervet készíttetett a Nánási úti - Királyok útjai nyomvonalon történő védekezés lehetőségeiről, arról, hogy ez "mi minden miatt nem egy kezelhető változat".

Januárban a végleges tervet engedélyeztetik - közölte.

Hangsúlyozta: "az árvízvédelem a másik olyan projekt Budapesten, amivel nem szabadna időt húzni, gáncsoskodni és aktuálpolitikai kérdéseket gyártani".