Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Azok nem jutnak el az orvoshoz, akik a legtöbb pénzt fizetik - hetilapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Heti Válaszban a magánegészségügy térnyeréséről, a Figyelőben pedig egyebek mellett a Miniszterelnökség miniszterhelyettesének politikai hitvallásáról olvashatnak.

A Heti Válasz több cikket is közölt a magánegészségügy térnyeréséről, mivel az állam a betegellátás egyre nagyobb hányadát engedi át a piaci szférának. Mint írják: az állam szerepe olyan jelentősen csökkent a járóbeteg-ellátásban, hogy ma már csak 12 százalékkal költ többet, mint a betegek maguk.

A közfinanszírozott egészségügy elsősorban a fiatal munkavállalók igényeit nem tudja kielégíteni, tehát legfőbb befizetőit hagyja cserben. Ennek ellenére, bár az emberek keresik a magán-egészségügyi szolgáltatókat, az, hogy ezt biztosítás fedezete mellett tegyék, sem nekik, sem munkaadóiknak nem megszokott még.

Csepreghy Nándor akár a terminátor szerepet is vállalja, ha kell, a közszférában foglalkoztatottak számának csökkentése ügyében – mondta a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Figyelőnek adott interjúban. Emellett a politikus fontosnak tartja, hogy legyen tere a kormánykritikus hangoknak és a politikai baloldal válságjelei mellett a jobboldal ne váljon önteltté.

A Brexit ügyében úgy vélte, hogy már a 2020-ig tartó uniós ciklusban is csökkenhetnek a Magyarországra érkező uniós források. Csepreghy Nándor kitért arra is, hogy a kormányzati gazdaságfejlesztések az autóiparra, a gyógyszeriparra, az informatikára és a turizmusra fókuszálhatnak a jövőben.