Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lecsaptak a reptéri transzferekre

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Célzott ellenőrzéseket hajtottak végre a fővárosi kormányhivatal közlekedéshatósági szakemberei az engedély nélkül végzett, magukat reptéri transzfer szolgáltatásként hirdető személyszállítók kiszűrése érdekében. Az akció eredményeként a kormányhivatal összesen 2,2 millió forint közigazgatási bírságot szab ki, és két személygépkocsi rendszámát vonta be.

Internetes oldalakon hirdetett reptéri transzfer szolgáltatás kapcsán végeztek célzott ellenőrzéseket Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedéshatósági szakemberei szerdán. Az előzetes kockázatfeltárás és elemzés alapján súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg: diszpécserszolgálati engedély hiánya miatt két esetben, személytaxi tevékenységi engedélyek hiánya miatt ugyancsak két esetben, a járművezetőt érintő vezetői igazolvány hiánya miatt szintén két esetben szab ki bírságot a kormányhivatal. Emellett a megfelelő engedélyekkel nem rendelkező járművek forgalmi rendszámát a helyszínen bevonta a hivatal.

A kormányhivatal a hatályos jogszabályok értelmében az engedély nélkül végzett, személygépjárművel történő személyszállító szolgáltatás kiszűrése érdekében a jövőben is rendszeres ellenőrzéseket hajt végre.