Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hosszú távon nem kerülhető el az önálló közjogi bíráskodás kialakítása - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány céljának nevezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy mindenkinek megérje dolgozni. A területi közigazgatásért felelős államtitkár szerint nem okoz fennakadást a nyugdíjasok karácsonyi utalványainak kézbesítése.

A kormány céljának nevezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy mindenkinek megérje dolgozni. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a mostani béremelések azért lehetségesek, mert a kabinet 2010 óta következetesen csökkentette az adókat, és adócsökkentések teremtik meg a további béremelés lehetőségét is.

A Kúria elnöke szerint hosszú távon nem kerülhető el az önálló közjogi bíráskodás kialakítása. Darák Péter a Magyar Időknek azt mondta: az önálló szervezet létrehozása azért is indokolt, mert ez egy különleges jogterület, a közigazgatási ügyek alapvetően különböznek a polgári és büntetőeljárásoktól.

A területi közigazgatásért felelős államtitkár szerint semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése. Kovács Zoltán azt mondta: semmilyen fennakadást nem lesz az ügyintézésben sem. Bírálta a döntést a köztisztviselői szakszervezet elnöke. Boros Péterné az InfoRádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy a járási hivatalokban munkaerőhiány van, és az ott dolgozók így is túlterheltek.

A Fidesz alelnöke szerint az energiahivatal jogszabály-alkotási joggal felruházása védheti meg a rezsicsökkentést azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek eltörölnék a hatósági árakat a lakossági energiaellátásban. Németh Szilárd javaslatáról jövő héten szavaz az országgyűlés. Az MSZP úgy reagált, hogy a Fidesz-kormány évek óta drágábban adja a lakossági gázt, a villanyt és a távhőt, mint amennyibe az kerül. Az ellenzéki párt arra hívta fel a figyelmet, hogy földgáz importára 2014 óta a felére csökkent, a kőolajat pedig 60-70 százalékkal olcsóbban lehet beszerezni.

Egyre népszerűbb az alternatív vitarendezés Magyarországon - mondta a Székesfehérvári Törvényszék elnöke. Turcsánné Molnár Katalin az M1-en megjegyezte: 70 igazságszolgáltatási intézményben érhető el a szolgáltatás, mint az egyetlen bíróságon belüli alternatív vitarendezési módszer.

A Jobbik szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség meg akarja tartani a letelepedési kötvényt, ezért nem támogatja az ellenzéki párt alaptörvény-módosítási javaslatát. Z. Kárpát Dániel elmondta: az indítvány teljesen kizárná a letelepedési kötvényen keresztül történő betelepítést is, és mindössze egy mondattal tartalmaz többet, mint a kormány korábbi módosítási javaslata.

Tényleges elkötelezettséget vár a kormánytól a kevesebb korrupcióért a Lehet Más a Politika. Gertsmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati és rendészeti szakszóvivője arra szólította fel a belügyminisztert és a kabinetet, hogy vonja vissza a kiemelten védett intézmények üzemeltetésével kapcsolatos titkosítási szabályt, szüntesse meg a letelepedési kötvények értékesítését és vizsgálja felül az eddigi kibocsátásokat.

A Demokratikus Koalíció szerint többet kaphatnának a nyugdíjasok, ha a kabinet nem fizetne évente 10 milliárd forintnak megfelelő összeget ukrán és orosz nyugdíjasoknak. Varju László, az ellenzéki párt alelnöke felszólította a kormányt, hogy azonnal mondja fel a még a Kádár-rendszerben létrejött területi egyezményt az Orosz Föderációval és Ukrajnával, és a felszabaduló összeget fordítsa a magyar nyugdíjasokra.

A Charta XXI Mozgalom Megbékélési és Együttműködési Díjával tüntették ki Erdő Péter bíborost. Az esztergom-budapesti érsek hangsúlyozta: a szlovák és a magyar püspöki kar tíz évvel ezelőtt az esztergomi bazilika oltárán írta alá közös nyilatkozatát, amelyben szerepel a kölcsönös megbocsátás.

Az úszóválogatott hazaérkezése után, december 14-én lesz a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülése. A sportszervezet tájékoztatása szerint Gyárfás Tamás lemondott elnök ekkor ad tájékoztatást döntése hátteréről.

Németország Tunéziában szeretne átmeneti menekülttáborokat létrehozni a Földközi-tengeren kimentett menekültek, illetve migránsok számára - értesült a Der Spiegel. A berlini belügyminisztérium értesülései szerint jövőre újabb menekültáradat fenyegetheti Európát.

Az Egyesült Államokban az eddigi hírek szerint kilenc ember meghalt és 25 eltűnt, amikor eddig ismeretlen okból tűz ütött ki egy táncos rendezvényen a kaliforniai Oakland-ben. Helyi lapértesülés szerint mintegy hetvenen lehettek a partin.