Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

BKV-vezérigazgató: nem bújunk ki a felelősség alól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ha a BKV felelősségéből adódott a hétfői metróbaleset, a BKV meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy minden káruk és minden sajnálatos módon elszenvedett sérülésükre valamilyen megoldást találjunk. Nem bújunk ki a felelősség alól – mondta az InfoRádiónak Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója.

„A pálya csúszott, ez is hozzájárulhatott a balesethez, de minden járművezetőnk tudta ezt, felhívtuk rá a figyelmüket” - mondta Bolla Tibor.

A BKV elnök-vezérigazgatója ugyanakkor úgy véli, hogy csak a téli időjárásra vagy a falevelekre nem lehet fogni egy ilyen eseményt. Mint mondta, ilyen körülmények voltak tíz-tizenöt éve is, nyilvánvalóan akkor is kezelte a vállalat valahogy a problémát.

„Egy ilyen sajnálatos eseménynek nem szabad megtörténnie. Meg fogjuk vizsgálni, hogy történt-e esetleg személyi mulasztás. Ezt vizsgálja a rendőrség is a saját eljárásában. Ennek alapján fogjuk megtenni a szükséges további intézkedéseket” - közölte Bolla Tibor.

Elmondta, ezen a szakaszon továbbra is ellenőrzött kézi vezérlés van, ami azt jelenti, hogy az automata is működik, de az csak bizonyos sebesség felett és csak bizonyos eseménynél avatkozik be. Az ellenőrzött kézi vezérlés pedig azt jelenti, hogy a járművezető irányítja a szerelvényt.

„Most fokozott óvatosságot vezettünk be ezen a szakaszon” - tette hozzá.

Bolla Tibor emlékeztetett: hétfőn a késő délutáni órákban helyreállt a forgalom, működik a kettes metró minden állomása, egészen az Örs vezér teréig járnak a vonatok.

Az utasok biztosítással rendelkeznek. Ha a BKV felelősségéből adódott a baleset, a BKV meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy minden káruk és minden sajnálatos módon elszenvedett sérülésükre valamilyen megoldást találjunk. Nem bújunk ki a felelősség alól – jelentette ki a BKV elnök-vezérigazgatója.

„Nyilvánvalóan minden utast valamilyen módon – amilyen módon lehet – próbálunk az eseményért kártalanítani”

- emelte ki Bolla Tibor.