Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rontottak a magyar diákok - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gondoskodik a metróbaleset sérültjeinek kártalanításáról a BKV. Elfogadta a parlament az új közbeszerzési szabályokat. A gazdaság érdemi növekedésére számít 2017-től a kormány. A nap legfontosabb hírei december 6-án.

Továbbra sem zárja ki az emberi mulasztás lehetőségét a BKV elnök-vezérigazgatója a hétfő reggeli metróbalesettel összefüggésben. Bolla Tibor az InfoRádióban azt mondta: a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit. A BKV a sérült utasokat a biztosítások alapján kártalanítja.

A gazdaság érdemi növekedésére számít a jövő évtől a kormány - közölte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva a Nemzetgazdasági Minisztérium. A bruttó hazai termék 2,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest.

Elfogadta a parlament az új közbeszerzési szabályokat. A jövőben három ajánlatot kell bekérni az egymillió forintot elérő, de a közbeszerzési értékhatár alatti szerződésekre is. Változott a támogatás fogalma is.

Romlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években - derült ki az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési program 2015-ös felméréséből. Palkovics László oktatási államtitkár közölte: a mérés egy két évvel korábban bevezetett új tanterv hatásait még nem mutatja be. Ellenzéki pártok a kormány oktatáspolitikáját okolják az eredmények miatt és személycserét sürgetnek az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-ától megvásárolhatóak a következő évre szóló országos és megyei e-matricák - közölte a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Tasó László az InfoRádióban elmondta: az árak nem emelkednek. Az idei matricák érvényessége 2017. január 31-én jár le.

Már jövőre munkaszüneti nap lehet a nagypéntek, a törvényjavaslatot támogatja a kormány - hangsúlyozta a benyújtók nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A javaslattal jövő februárban foglalkozik a parlament.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia a migrációs válság leküzdésében. Szijjártó Péter az észak-atlanti szervezet brüsszeli tanácskozása előtt kijelentette: Magyarország azt javasolja, hogy a NATO közvetlenül vegyen részt az iraki biztonsági erők kiképzésében.

Ausztriában megerősítette Alexander Van der Bellen elnökválasztási győzelmét a voksolás végeredménye. A Zöldek által támogatott politikus 53,8 százalékot ért el. Az új elnököt várhatóan január 26-án iktatják be hivatalába.

Újabb két évre a német Kereszténydemokrata Unió elnökévé választotta Angela Merkelt a párt kongresszusa. A politikus elmondta: kancellár-jelöltként vezeti pártját 2017-ben az őszi szövetségi parlamenti választás kampányában.

Lemondott Manuel Valls francia kormányfő. Az államfő Bernard Cazeneuve eddigi belügyminisztert nevezte ki miniszterelnöknek. A kormányfő már hétfőn jelezte, hogy benyújtja lemondását és indul a jövő évi elnökválasztáson.