Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ingyenes okostérkép Újbudán - Hetilapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Figyelő szerint jövőre a mostaninál is több nem várt pénzt kapnak az év utolsó hónapjaiban a nyugdíjasok, a Heti Válasz egyebek közt az ingyenes újbudai térképről ír.

 A Figyelő arról ír, az idei 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt követően jövő év végén még többre számíthatnak a nyugdíjasok. A lap szerint az érintettek jövő novemberben nagy valószínűséggel nyugdíjkorrekcióban részesülnek, amit az inflációs kilátások egyre biztosabbá tesznek, ráadásul várhatóan a tervezettnél nagyobb lesz a GDP növekedése, ami azt is jelentheti, hogy ismét megkaphatják az idén a jó gazdasági eredménnyel indokolt egyszeri utalvány juttatást. A Nemzetgazdasági Minisztérium a lapnak azt nyilatkozta, számításaik szerint 2030 környékén már több mint hárommillió nyugdíjas lesz Magyarországon, vagyis 3-4 százezerrel több, mint jelenleg.

A Heti Válasz fővárosi mellékletében egyebek közt arról ír, jégpályával, kulturális programokkal, kézművesvásárral színesíti a karácsonyvárás időszakát Budafok-Tétény önkormányzata, amivel visszatér a majdnem három évtizede megkezdett, majd mostanáig szüneteltetett hagyományhoz. Okostérképpel segíti az újbudai látnivalók iránt érdeklődőket a XI. kerületi önkormányzat. Az online elérhető ingyenes térképpel a látványosság helyszínére érve az alkalmazás régi fotókat, különböző információkat jelenít meg a képernyőn. A lap ír sok más mellett a XVIII. kerületben a Norvég Alap támogatásával indult ingyenes munkaerő-piaci felzárkózást segítő programról is. A cél, hogy a helyiek lehetőleg a kerültben találjanak maguknak munkát, illetve jelenlegi állásukat meg tudják tartani.