Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem lesz vizsgálóbizottság Pharaon-ügyben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti képviselői nem támogatták azt az ellenzéki indítványt, hogy ténymegállapító vizsgálat kezdődjön a Pharaon-ügyben - közölte a bizottság szerdai, részben zárt üléséről Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.

Elmondta: az elmúlt fél évben a magyar közéletet egyik leginkább tematizáló kérdése a Pharaon-ügy volt, ezért az ellenzéki képviselők az igazság megismerése érdekében javasolták a ténymegállapító vizsgálatot, amelyet azonban a kormánypárti képviselők nem támogattak.

Hiszünk abban, hogy egy ténymegállapító vizsgálat közelebb vinne ahhoz, miért van a Pharaon-ügyben ennyi összevissza, egymásnak ellentmondó nyilatkozat, hiszen nincs olyan ember, aki most tisztán látná ezt a kérdést - jegyezte meg Molnár Zsolt.

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is úgy vélekedett, "teljes a káosz" a Pharaon-ügyben, továbbra is "nyugtalanító ellentmondásokat lát", amelyek feloldására jó módszer lett volna a tényfeltáró bizottság.

Jelezte: meg kell keresni az útját, hogyan tudják a Pharaon-ügyet tovább vizsgálni. Szavai szerint nem hallott a bizottságban alapos és jó indokot, miközben volt Simon Gábor ügyében, valamint a Portik-Laborc találkozó ügyében is bizottság, és ezek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke újságíróknak azt mondta, azért nem támogatták a javaslatot, mert a magyar hatóságok jogszerűen jártak el, amikor beutazási és tartózkodási engedélyt adtak ki Gaith Pharaonnak.

Az országba belépett Pharaon nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára, de ha az FBI által körözött adatokkal rendelkező Pharaon próbál meg belépni, el fogják fogni - mondta.

A politikus elmondta azt is, az ülésen maga Molnár Zsolt is azt mondta, nem tud olyan törvénysértésről, szakmai hibáról, amelyet a magyar hatóságok elkövettek volna, ezért a törvény alapján nem is lehet ilyen vizsgálóbizottságot létrehozni - jegyezte meg.

Mint mondta, az ellenzéki képviselők az ülésen elismerték, hogy "politikai érdeklődés van ebben az irányban", de Németh Szilárd szerint ennek a terepe nem a nemzetbiztonsági bizottságban van, hanem a sajtó előtt, valamint a parlamentben az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések körében.

A nemzetbiztonsági bizottság szerdai, részben zárt ülésén a képviselők 4:3 arányban úgy döntöttek, nem veszik tárgysorozatba a jobbikos Mirkóczki Ádám javaslatát, amely a külügyi bizottsági tagok jogállását rendezte volna.

Németh Szilárdot kérdezték arról is, hogy nem félnek-e attól, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az internetadó-csökkentés miatt. Erre a politikus úgy válaszolt, "sose féltünk az unió kötelezettségszegési eljárásaitól". Hozzátette: ezt a csatát meg kell nyerni, mert egy olyan új világ van kialakulóban, ahol gazdaságilag is segíteni kell a hozzáférést az internethez.