Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Védőoltások 200 ezer forintért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Túlzottan drága lakáshitelek, szinte megfizethetetlen védőoltások, versenyképes megújuló energia - szerdai lapszemle.

A Magyar Idők arról számol be, hogy összesen csaknem 45 milliárd forint támogatást kaptak az elmúlt három évben azok az önkormányzatok, amelyektől korábban az államnak nem kellett adósságot átvállalnia. Az idei és a jövő évi, több mint 22 milliárd forintos részletet novemberben ítélte oda a belügyminiszter az érintett településeknek. Ezzel lezárult az önkormányzati hitelátvállalás 2011-ben indult folyamata.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy egy év alatt több mint 4700-zal nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, és így az idei tanévet már több mint 88 300 ilyen diák kezdte el. A cikk kitér arra, hogy az elmúlt öt évben évente legfeljebb ezer fővel nőtt az sri-s gyermekek száma, és 2012-ben még csak 81 100 ilyen tanuló kezdte a tanévet. Sajátos nevelési igényű a köznevelési törvény szerint az a tanuló, aki szakértői bizottság szerint valamilyen fogyatékossággal bír, vagyis pszichés fejlődési zavarban szenved.

A Világgazdaságnak adott szerdai interjújában Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke azt mondta, hogy a lakáshitelek kamatfelára Magyarországon kétszer akkora, mint a régióban, amit csökkenteni kell. Nagy Márton kifejtette: a lakáshitelek gyors felfutását az állami programok, köztük csok és az alacsony kamatok is támogatják. Figyelni kell azonban arra, hogy a hitelezés egészséges szerkezetben valósuljon meg.

A Magyar Idők arról ír, hogy nagyjából kétszázezer forintot kell ma rááldoznia annak a szülőnek, aki az összes ajánlott védőoltást be szeretné adatni gyermekének. Jelenleg hét olyan betegség van, amely ellen létezik vakcina, de nem szerepel a kötelező védőoltások között, és nem jár rá tb-támogatás sem.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy nincs agyhártyagyulladás-járvány Magyarországon. Bár a lapnak nyilatkozó szakember megerősítette, hogy valóban ebben a betegségben hunyt el ünnepek előtt egy kétéves Borsod megyei kisfiú, egyedi esetről van szó. Az a 20 éves Pest megyei fiatalember pedig, akit még december közepén vittek kórházba, már hazamehetett, mert meggyógyult.

A Portfolio.hu szerint az elmúlt években látványos volt világszerte a nap- és szélenergia felfutása, a költségek pedig olyan mértékben lecsökkentek, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség szerint ezeknek a megújuló energiákanak a termelése egy új korszakba léphet. Ehhez át kell alakítani az áramhálózatokat és piacok integráció is kell. A klímavédelmi célok elérését hosszútávon jelenleg a szél- és a napenergia használata biztosítja leginkább.

A Napi.hu arról ír, hogy régiós összevetésben drágák a magyar lakáshitelek. A cikk egy nemrég publikált kutatásra hivatkozva azt közli, hogy bár itthon a lakáshitelek átlagos kamatai és teljes hiteldíjmutatói a korábbi évekhez képest jelentősen csökkentek, a hitelek összköltségét (ezen belül a havi törlesztést) alapvetően meghatározza a felár, amely Magyarországon az továbbra is magas az európai szinthez képest.

A Pénzcentrum a hazai munkaerőpiac idei legfontosabb változásait foglalta össze. A cikk szerint az álláspiacot leginkább a munkaerőhiány és a bérrendezés határozta meg, sztrájkok és a vasárnapi boltzár eltörlése is változást jelentett sok dolgozó életében, viszont jó hír, hogy januártól a minimálbér, és a garantált bérminimum is növekszik.