Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szilveszterkor intenzív lesz a rendőri jelenlét Magyarországon - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Legalább 8 százalékos béremelkedésre számít a következő időszakban a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Az orosz elnök szerint Moszkva nem utasít ki senkit válaszul az amerikai szankciókra.

Az adócsökkentések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a bérek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani a következő időszakban - jelentette be a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter kiemelte: a novemberben megkötött bérmegállapodást, amelynek alapján a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedik, jövőre éves szinten mintegy nettó 250 ezer forinttal több marad a munkavállalóknál, mint ebben az évben. A minimálbér 15 százalékos emelése pedig évi nettó 140 ezer forintos többletet jelent.

Novemberben a háztartások és a vállalatok nettó hitelfelvevők voltak, de az eladósodás mértékénél jóval nagyobb összeggel növelték betéteik állományát - derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből. A hitelfelvételt többszörösen meghaladta a betétek elhelyezése, ami csaknem 57 milliárd forintot ért el. A forintbetétekbe január óta a legtöbbet, 100 milliárd forint feletti összeget tettek be, míg a devizabetétekből öt éve a legnagyobb összeget, mintegy 48 milliárd forintot vettek ki az ügyfelek a hitelintézetek adatai alapján.

A jegybank adatai szerint a bruttó hazai termék 74,3 százalékára csökkent az államadósság szeptember végére a második negyedév végén regisztrált 75 százalékról. A kormány prognózisa alapján az év végére 74 százalék alá csökken a GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 74,7 százalékról.

Új ösztöndíjjal bővül a rezidenstámogatási program. A Flór Ferenc nevét viselő támogatási rendszer célja, hogy javítson a betegellátás színvonalán és megoldást találjon az egészségügyi hiányszakmákból fakadó problémák kezelésére. Az ösztöndíjasok a szakmai területtől függően havi 100-200 ezer forintban részesülhetnek. A kormány eddig több mint 4 és fél milliárd forint költségvetési forrást biztosított a programokra, amelyekre február 6-áig lehet jelentkezni.

Szilveszterkor az ország teljes területén intenzív lesz a rendőri jelenlét - közölte a Belügyminisztérium. A közlemény szerint az Európában megnövekedett általános terrorveszélyeztetettségre tekintettel a magyar rendvédelmi szervek kiemelt figyelmet fordítanak a szilveszteri tömegrendezvények biztonságára. A magyar lakosságot és az országot közvetlenül fenyegető terrorcselekményre utaló információ nincs a hatóságok birtokában.

Egyesült a Főgáz és a tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató, a társaság jogutódja a Főgáz lett. Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató közleménye szerint a lépéssel már valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki. A fogyasztók továbbra is a megszokott helyeken és felületeken intézhetik ügyeiket, az egyedi ügyfél-azonosítók változatlanok maradtak.

Eloltották a lángokat Balatonfűzfőn, ahol veszélyes anyag tárolására szolgáló tartálynál keletkezett tűz délután, egy cégnél - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Nem sérült meg senki, egy embert megfigyelésre vittek kórházba. Helt Ákos az InfoRádióban azt mondta: nem került veszélyes anyag a levegőbe, a lángok korábban csaknem 70 négyzetméteren csaptak fel. A szóvivő azt nem közölte, hogy melyik cég telephelyén keletkezett tűz.

Az orosz elnök szerint Moszkva nem utasít ki senkit válaszul az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciókra. Vlagyimir Putyin egyben provokatívnak nevezte az amerikai kormány lépéseit. Korábban az orosz külügyminisztérium 35 amerikai diplomata kiutasítására tett javaslatot Vlagyimir Putyinnak, válaszul az előző nap bejelentett hasonló amerikai intézkedésre. Washington csütörtökön szankciókat vezetett be orosz személyekkel és intézményekkel szemben az állítólagos orosz hackertámadások miatt, 35 orosz diplomatát kiutasítottak az Egyesült Államokból.

Szerdán akar bizalmat szavazni a parlamentben a Sorin Grindeanu vezette kormánynak a szociálliberális koalíció- jelentették be a koalíciós pártvezetők. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke üdvözölte az elnök döntését, ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az államfő a koalíció első miniszterelnök-jelöltjének elutasításával azt akarta elérni, hogy az új kormány már ne tudja megakadályozni az adótörvénykönyvben január elsejére előirányzott intézkedések életbe lépését.

Megalakult az új összetételű macedón parlament, a házelnököt a bejelentések szerint az újévi ünnepek után választják meg, és akkor derül ki az is, hogy melyik pártnak van meg a kellő támogatása ahhoz, hogy kormányt alakítson. A december 11-i előrehozott parlamenti választáson a legtöbb szavazatot az eddig is kormányzó, jobbközép párt és koalíciós partnerei szerezték meg, 51 mandátumuk van. A balközép koalíciónak 49 parlamenti helye lett.

Nem derült ki az eddigi vizsgálatokból, hogy pontosan mi okozta az 53 éves korában karácsonykor elhunyt angol énekes, George Michael halálát. A vizsgálatok a hatóságok szerint heteket vehetnek igénybe. A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját. Menedzsere a héten azt mondta, hogy az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta, de a hatóságok hivatalosan ezt egyelőre nem erősítették meg.

Törökország

Isztambul még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.

Bali

Tanácsok és TOP 5 látnivaló.