Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megjósolhatatlan az idei év a politikában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jelenleg a szavazók nem érzik úgy, hogy a Fidesz 2018-ban legyőzhető lesz, ahhoz ugyanis az InfoRádió által megkérdezett elemzők szerint valami rendkívüli eseménynek kellene történnie.

Nem megjósolható jelenleg, hogy 2017 mit hoz a magyar politikában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.

„Már csak azért sem, mert az utóbbi években annyira felpörgött a politikai élet, annyira változatos, olyan sok minden történik, hogy nem tudjuk azt mondani, hogy biztosan ez vagy az fog történni. Vannak trendvonalak, de olyan óriási változósok történnek a világban, hogy nagyjából semmire sem mernék mérget venni” - indokolta a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezérigazgatója szerint a nemzetközi változások mellett Magyarország stabilnak tűnik.

„Magyarországon szerintem a kormány '18-as újraválasztásának nagyon komolyak az esélyei."

"Függetlenül attól, hogy mi lesz a választási eredmény, ha megkérdezzük, hogy a baloldali és a jobbikos választók mit gondolnak, akkor nagyjából a felük arra számít, hogy a Fidesz fog győzni a következő választáson. Tehát ilyen típusú stabilitás van. 2017 egyik nagy témája, hogy ez megmarad-e, kinyílik-e ez a szelence vagy sem. Most azt mondanám, hogy nem valószínű” - fogalmazott a Nézőpont Csoport vezérigazgatója.

Magyar Kornélia és Mráz Ágoston Sámuel az Arénában
Magyar Kornélia és Mráz Ágoston Sámuel az Arénában

Mráz Ágoston Sámuel szerint az egyik ilyen fontos lépés lehet a Jobbik és a baloldali pártok közeledése.

„Akármilyen összefogásról, együttműködésről, szavazótábor-bővítésről beszélünk, a kulcskérdés az, hogy kinyílik-e a szelence, a választók érzik-e, hogy a Fidesz legyőzhető, vagy sem. Most, 2017 elején nem érzik” - véli Mráz Ágoston Sámuel.

Magyar Kornélia szerint a Jobbik és a baloldal esetleges összefogásának üzenete a baloldal számára nagyon káros narratíva lenne.

„Szerintem lehet egy olyan forgatókönyv, – és az időközi választásokból elsősorban azt valószínűsítem – hogy egyszerűen a szavazók elindulnak egyik vagy másik irányba. Egyszerűen egy szelep egyik vagy másik irányba mozdul, és ennek alapján például a Jobbik be tudja gyűjteni azokat a szavazókat, akiket most elkezdett magához csábítani, megszólítani. Tehát egy lengyel modell irányába mozdulhat el ez a dolog” - véli a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.

Magyar Kornélia hozzátette: jelenleg ő is úgy gondolja, hogy inkább az valószínű, hogy a Fidesz 2018-ban is megnyeri a választásokat.

Mráz Ágoston Sámuel ugyanakkor emlékeztetett: az ellenzék már korábban is arra épített, hogy a Fidesz összeomlik, ennek azonban jelenleg nincs realitása.

Elitek és populisták Európában

A nyugat-európai politika változásáról is beszéltek politikai elemzők az Aréna című műsorban. Elitellenesség vagy populizmus - erre próbált meg választ adni Magyar Kornélia és Mráz Ágoston Sámuel.

Idén Nyugat-Európában sok olyan sorsdöntő választás lesz, amelyen az elit és az elitellenes pártok küzdenek meg egymással – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában a Nézőpont csoport vezérigazgatója.

„Ez az elitek átalakulása. Ez nem az elit és az új elit küzdelem csupán, hanem az elit meg is reformálhatná magát. Itt van például a francia elnökválasztás, ahol Fillon esélyes jelöltként lép fel. Ám ő azért nem Marine Le Pen, tehát nem egy szélsőséges retorikával és az eddigiek elsöprésével, hanem egy friss, újragondolt, a francia közhelyeket felülíró programmal – szociális juttatásoktól kezdve az európai politika újragondolásáig – a régi, begyepesedett, politikailag korrekt megfogalmazásokat és szakpolitikákat akarja felülírni. Tehát létezik ez a középút is. Azt gondolom, hogy például a magyar kormány is ehhez a középúthoz tartozik” - fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel.

Magyar Kornélia inkább a régi, megcsontosodott politikai erők és a populisták szembenállásáról beszélt.

„Ez nem a jobb és a baloldal küzdelme, hanem valami más. Az elit-dolgot azért nem alkalmaznám, mert ennél szélsőségesebb erőket látok. A trumpizmusban, Franciaországban a Front Nationalnak egyre erősebbé válásában, vagy más országoknak az ilyen típusú mozgalmaiban nemcsak egyfajta elitellenességet látok, hanem sokkal szélsőségesebb megnyilvánulásokat is” - véli a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.

Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: Németországban megjelent a demokratikus populizmus, ami azt jelenti, hogy miközben a szociáldemokraták kormányon vannak, mégis elitellenesként próbálják magukat feltüntetni.