Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tilos úgy autózni, hogy ezekre nem figyel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A legtöbb kárt a kátyúk és a padkák okozzák a gumiabroncsokban, de gyakori a nem megfelelő nyomás és a futómű rossz beállítása is - derült ki abból a felmérésből, amelyet az Apollo Vredestein Kft. végzett 118 gumijavító műhely megkérdezésével. A cég szakértője az InfoRádióban beszélt a gumiabroncsok cseréjéről is.

Mikor?

Van egy ajánlás, ami szerint hét foknál érdemes nyárira cserélni a gumiabroncsokat, ezt úgy kell érteni, hogy

a napi átlaghőmérséklet több napon keresztül meghaladja ezt a bizonyos hét fokot

– magyarázta Mikolai Béla. Ha tehát napközben 12 fok van, de éjjel még nulla fok körül van a hőmérséklet, akkor könnyű kiszámolni, hogy a kettő átlaga a hetet nem haladja meg. Ilyenkor még nyugodtan fent lehet tartani a télit – tette hozzá az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

„Ha időhöz kellene kötni, az ismerőseimnek a húsvét környéki időszakot szoktam javasolni.

Amikor már éjszaka sincsenek fagyok,

ha reggeli indulásnál nem deresedik az autó ablaka, akkor át lehet tenni a nyári gumiabroncsot.”

gumi2 1

Hol?

Mindenképpen menjünk szakműhelybe

– hangsúlyozta Mikolai Béla.

„El kell menni egy gumishoz, ahol át tudják nézni az abroncsokat, és ha szükséges, újra tudják egyensúlyozni. Átnézik, hogy alkalmas-e arra, hogy a nyári szezonban azzal autózzunk vagy érdemes újat venni.”

Milyet vegyünk?

A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a gépkocsi típusát, a motor erejét és a felhasználás körülményeit figyelembe véve válasszunk, ebben szintén a szakműhelyekben segítenek.

„Fontos, hogy a gyári méreteket, illetve a

gyárilag javasolt váltóméretet használjuk.”

Az, hogy egy nyári gumiabroncs hány szezont bír ki, sok tényezőtől függ – mondta Mikolai Béla.

gumi 1

„Számít, hogy milyen autó, milyen sofőr, milyen körülmények között autózik, de általában egy garnitúrának két-három szezont ki kell bírnia, persze ez a minőségétől, márkájától is függ.”

A szakértő szerint nem feltétlenül igaz az, hogy az olcsó mindig rosszabb, a drágább pedig mindig jobb, de vannak olyan olcsó gumiabroncsok, amelyek nem teljesítenek bizonyos elvárásoknak megfelelően, de ilyet találhatunk a drágák között is.

„Az viszont igaz, hogy a drága abroncsok komoly gyártói háttérrel, évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, ennek ellenére

nem biztos, hogy minden drágább abroncs veri az olcsóbbakat.”

Kamu a négy évszakos?

A négy évszakos gumiabroncsról a szakértő azt mondta, biztonsággal használható télen és nyáron is, de nem lehet elvárni tőle, hogy az Alpokba egy síelésre elvigyen. Mikolai Béla hozzátette, a városi, gyengén havas utakon való autózásra azonban teljesen alkalmas.

Kímélhető az abroncs?

„Fontos, hogy megfelelő légnyomás legyen a gumiabroncsban.”

A szakértő azt tanácsolja, ha kátyúhoz érünk, próbáljunk úgy átjutni rajta, hogy nem lépünk a fékre, azaz hagyjuk a kereket lazán gurulni. Így van esély arra, hogy nem sérül az abroncs, nagyjából 20 százalék – tette hozzá Mikolai Béla.

„Egy nagyobb kátyún áthaladva az esetek 80 százalékában ugyanis sérül az abroncs. Nem mindig lehet kivédeni, de észrevenni kötelező.”

gumi3 1

A szakértő azt tanácsolja, ha átmentünk rajta, vagy „padkáztunk”, nézzük meg az abroncsot. Ha ujjnyi vastag függőleges irányú dudor keletkezik az oldalán, a gumiban lévő szövetszálak megszakadtak az ütés hatására, nem tudja megtartani a levegőnyomást. Ha ezt sokáig nem vesszük észre, elengedi a nyomást és kihasad – tette hozzá Mikolai Béla.

„Akkor is érdemes szakműhelybe menni és átnézetni, ha ránézésre nem látunk gondot.”

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!