Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán és Gyurcsány a törikönyvben: itt az ombudsmani jelentés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tanulók és a tanárok jogait is sérthetik azok a nyolcadikos történelem tankönyvben található megfogalmazások, amelyek alapján hivatalból vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos az InfoRádiónak elmondta: három ajánlást fogalmazott meg az oktatásért felelős államtitkárnak.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a sajtóból értesült azokról a felvetésekről, hogy a „Történelem 8. az általános iskolások számára” című tankönyv erős aktuálpolitikai narratívát képvisel, ami sérti, sértheti a pedagógusok és tanulók jogait egyaránt.

Három részletet kifogásoltak.

  • Az egyik Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlamentben elhangzott a nyugat-európai országok gyarmati örökségéről szóló 2015-ös beszédét idézi.
  • Volt egy, a politikai jobboldal és baloldal legfontosabb jellemzőiről értekező szövegrész.
  • A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökről szóló képaláírásban pedig az szerepel, hogy ő a privatizáció egyik nyertese.
gyurcsány könyv
Fotó: atv.hu

Az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. Ennek keretében megkereste az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet, az Oktatási Hivatalt, a Magyar Tudományos Akadémiát, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületét és a Történelemtanárok Egyletét, és állásfoglalásukat kérte.

Aáry-Tamás Lajos az InfoRádiónak elmondta: a beérkező válaszokból az látható, hogy nem egységes a kérdéssel érintett tankönyvi bekezdések megítélése, de egyértelműen megállapítható, hogy egyetlen vizsgált rész sem tekinthető olyannak, ami maradéktalanul megfelel a szakmai és jogi követelményeknek.

Az első két idézetről az OFI és az Oktatási Hivatal szakértői amellett foglaltak állást, hogy azok mentesek a politikai állásfoglalástól. Az MTA, a Történelemtanárok Egylete és a TANOSZ viszont egyöntetűen amellett foglal állást, hogy a vonatkozó bekezdések politikai álláspontot közölnek, és a pedagógus, valamint a tanuló politikai véleményének, meggyőződésének megvallására vagy annak eltitkolására kényszerülhet.

A Gyurcsány Ferencről szóló szöveget egyedül az OFI támogatta. Az MTA, a Történelemtanárok Egylete és a TANOSZ ezt a bekezdést kevésbé problematikusnak ítélte, mint az előző kettőt, de ezen bekezdésre vonatkozóan is jelezték, hogy véleményük szerint burkoltabban, de politikai állásfoglalást sugallhat.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a szerzők és az OFI mint felelős kiadó az engedélyezési eljárás után egészítette ki a tankönyvet az említett bekezdéssel, ezzel jogszabálysértést megvalósítva. Ennek körülményeit az Oktatási Hivatal külön eljárás keretében vizsgálja.

Az ombudsman így megállapította, hogy mindhárom bekezdés, szemelvény

alkalmas arra, hogy jogsérelmet okozzon pedagógusoknak és tanulóknak egyaránt.

A tanévből eltelt időre figyelemmel a jogsérelem a jelen tankönyv használata során oly módon orvosolható, ha a tanárok szabadon dönthetnek arról, hogyan helyettesítik, illetve alakítják át az idézett bekezdésekben foglalt tartalmakat a pedagógia tudományának, valamint a történettudomány szabályainak megfelelően. Az érintett bekezdések megvitatása és feldolgozása során nem érheti hátrány sem a pedagógust, sem az általa tanított diákokat. A köznevelési intézményekben olyan helyzetet kell közösen kialakítaniuk, hogy a pedagógusoknak és a tanulóknak ne kelljen sem megvallani, sem eltitkolni, sem pedig valótlant állítani politikai meggyőződésükről. A tanuló nem kerülhet hátrányba értékelés vagy egyéb szempontból, ha politikai meggyőződése szerint válaszol a feladatra, továbbá akkor sem, ha nem vallja meg ehhez kapcsolódó politikai nézeteit – fejtette ki.

Aáry-Tamás Lajos három ajánlást fogalmazott meg Palkovics László oktatásért felelős államtitkárnak.

  • A nyolcadik osztályosok számára készült történelemtankönyv újabb engedélyezési eljárása során vegye figyelembe jelen vizsgálatnak a megállapításait, illetve az általunk megkeresett szakértők állásfoglalását.
  • Az államtitkár tegye lehetővé, hogy a 2018. évi középiskolai felvételi tételei között ne szerepeljen a vizsgálatban érintett három szemelvény, idézet egyike sem. A 2016. évi engedélyezési eljárás után a kiadásért felelős OFI egy olyan történelemtankönyvet jelentetett meg, amelyben az engedélyezés során nem szereplő adatok is megjelennek. Ezen adatok az engedélyezés után kerültek a tankönyvbe. Ezért a felelősség az OFI akkori főigazgatóját mint felelős kiadót terheli.
  • Az államtitkár vizsgálja meg a 2016-os engedélyezési eljárás idején hivatalban lévő OFI főigazgatójával szembeni felelősségre vonás lehetőségét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!