Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ingyenes lesz az első nyelvvizsa - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Május 2-án nyújtja be a kormány a parlamentnek a 2018-as költségvetésre vonatkozó javaslatát. Két korábban megindított kötelezettségszegési eljárást is új szakaszba léptetett Magyarországgal szemben az Európai Bizottság. Ingyenesé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek. A nap legfontosabb hírei április 27-én.

Május 2-án nyújtja be a kormány a parlamentnek a 2018-as költségvetésre vonatkozó javaslatát amelyet június 15-ig elfogadhat a Ház. Erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt. Lázár János a kormányinfón megismételte: a költségvetést a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, emellett úgy folynak a fejlesztések, hogy közben folyamatosan csökken az államadósság. Arról is beszélt, hogy jövő héten több tervezett budapesti fejlesztés is a kormányülés napirendjén szerepel, köztük említette a Liget projektet a Nemzeti és az Iparművészeti Múzeum felújítását. Szól arról is, hogy jelentős mértékben csökkenti a paksi atomerőmű-bővítés dokumentációjának titkosságát az Oroszországgal szerződés döntő részét - a projektet nem kockáztató módon és mértékben - teszik hozzáférhetővé.

Nincsenek alapvető ellenvetései az idei büdzsé módosításával szemben a Költségvetési Tanácsnak. A közlemény szerint a tervezet 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A testület rögzíti: az előirányzat-változások azonos mértékben növelik a bevételi és kiadási főösszeget, ezáltal az államháztartás pénzforgalmi hiánya és adóssága nem változik.

Két korábban megindított kötelezettségszegési eljárást is új szakaszba léptetett Magyarországgal szemben az Európai Bizottság. Az egyik ügy a foglalkoztatás területén a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós szabállyal, illetve a szülési szabadságról szóló irányelvvel kapcsolatos, a másik pedig a harmadik energiaügyi csomagban foglalt irányelvek megfelelő végrehajtásával.

Egységes kormányzati adatközpont épül idén két telephellyel, több mint 16 milliárd forint uniós forrásból – jelentette be a projektmenedzsment igazgatója. Dömötör Csaba, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektigazgatója az InfoRádióban megjegyezte: a NISZ Zrt. által a fővárosban és egy vidéki városban megvalósuló projektben a korszerű e-közigazgatáshoz szükséges különböző kormányzati adatközpontok egységesítése történik.

Ingyenesé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az ifjúsági ügyekért is felelős államtitkár. Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése után az InfoRádióban hangsúlyozta: ezzel is segítené a kormány a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, de kevesen szereznek nyelvvizsgát. A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsga után az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a díj kifizetését.

A CEU vezetése várja, hogy meghívják abba a munkacsoportba, amely a felsőoktatási törvény módosítása által érintett egyetemekkel tárgyalna, egyelőre az intézményhez nem érkezett megkeresés. A Közép-európai Egyetem rektor-helyettese az InfoRádióban úgy vélte: ha részt vehetnének az egyeztetésen, lenne esély a helyzetük rendezésére és akkor jó eséllyel Budapesten maradhatna az intézmény. Enyedi Zsolt közölte: úgy tudják, csütörtökön megalakult ez a munkacsoport. Hozzátette: azzal, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt, az intézmény sokkal nagyobb erőt tud felmutatni.

Tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezete a köznevelési törvény tervezett változtatása ellen. Az érdekképviselet szerint a javaslat több ponton sérti a leghátrányosabb helyzetben lévő tanulók és szülők érdekeit. A szakszervezet elnöke az InfoRádióban elfogadhatatlannak nevezte, hogy szakképzettséggel nem rendelkezők is taníthatnának, szerinte ehelyett a nyugdíjasok foglalkoztatásának korlátozását kellene feloldani. Galló Istvánné azt is kifogásolta, hogy nem kellene gyógypedagógusnak lenni az értelmi fogyatékkal élő gyermekek képzésénél. Azt kérte Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy hívja össze a pedagógusok sztrájkbizottságának ülését, mert a tervezetről semmilyen formában nem egyeztettek.

Szombathely is pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre. A város közgyűlése erről egyhangúlag döntött. Az Európa Kulturális Fővárosa címet Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa viselheti. 2018 végén derülhet ki, melyik város nyerte el a címet.

A szülők, nagyszülők és a gyermekorvos büntetését enyhítette, míg a természetgyógyászét súlyosbította a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyébe indul perben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróság a szülők büntetését 12-12 évre, a harmadrendű vádlott nagyapáét 10 évre, a nagymamáét 9 évre mérsékelte. Az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék tavaly májusban még tizenöt év börtönre ítélte őket. A természetgyógyász az első fokon felfüggesztett helyett 3 év letöltendő büntetést kapott, így neki is be kell vonulnia a börtönbe, és örökre eltiltották a szakmájától. A gyerekorvos 1 év helyett csak fél év felfüggesztett büntetést kapott.