Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Létrejött a 15 százalékos bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A munkából élő emberek költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét a miniszterelnök. A terrorizmus és erőszak elleni közös küzdelemre szólította fel a felekezeteket Egyiptomban Ferenc pápa. Napi hírösszefoglaló.

Létrejött a 15 százalékos bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István közölte: a megegyezést a tervek szerint kedden írják alá az érdekképviseletek és a közlekedési társaság vezetői. Az MSZP szerint a fővárosnak úgy kell előteremtenie a fizetésemelés fedezetét, hogy az ne járjon szolgáltatásromlással. A főpolgármester arról is beszélt: leszerelték a 3. kerületben a Bécsi út-Szépvölgyi úti kereszteződésben található kamerát, amely miatt az elmúlt hetekben büntetéseket kaptak az arra szabálytalanul közlekedők. Úgy vélte: a kerületnek nem volt engedélye a szerkezet kiszerelésére. Az óbudai közterület-felügyeleti társaság igazgatója az InfoRádióban ugyanakkor azt mondta: minden szükséges engedélye megvolt a városrésznek arra, hogy szabályosan működjön a leszerelt kamera.

A munkából élő emberek költségvetésének nevezte a 2018-as büdzsét a miniszterelnök. A tervezet jövő kedden kerül a parlament elé. Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában a fő intézkedések közül a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér emelésének folytatását emelte ki. A kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte politikai vita zajlott a magyar ügyekről szerdán az Európai Parlamentben, és ezt egy jogi természetű vita követi majd az Európai Bizottsággal. Orbán Viktor elfogadhatatlannak nevezte, azt ahogy az unió vezetői Soros Györgyöt fogadták. A kormányfő beszélt arról is, hogy a déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre garantált a magyar emberek biztonsága.

Tudomásul veszi az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének határozatát a kormány - közölte az Igazságügyi Minisztérium. A brüsszeli testület a Velencei Bizottság véleményezését kezdeményezi a magyar felsőoktatási és civil törvény módosításáról. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése csütörtökön aggodalmát fejezte ki, hogy a magyar kormány nyilvános konzultáció nélkül kíván életbe léptetni súlyos következményekkel járó szabályozásokat.

Csaknem 45 kilométeren, két fázisban épül az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd között – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály azt mondta: a 72 milliárd forintos beruházással erősödik a térség gazdasági potenciálja, javul a települések megközelíthetősége, biztonságosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés. Hozzátette: 2019 őszére két szakasz épül meg az új 2x2 sávos út, amelyet később autópályává lehet fejleszteni.

Összesen 150-200 milliárd forinttal több jut az egészségügyre a jövő évi költségvetési tervezetben - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán a Magyar Kórházszövetség siófoki kongresszusán hozzátette: az idei és a jövő évi ágazati növekmény a GDP másfél százalékát teszi ki. Hozzátette: évek óta csökken az intézmények által termelt adósság. Azt is közölte: az lenne a cél, hogy az egészségügy a nemzetgazdaság ágak átlagbér szerinti sorrendjében a 3.-4. helyet foglalja el a mostani 11. helyett.

Nem döntött a Fővárosi Közgyűlés Pest megye nevének Pest-Pilis megyére módosításáról. A változtatást a Miniszterelnökség kezdeményezte azzal, hogy az elnevezés nem tükrözi a történelmi Magyarország vármegyéinek örökségét. A képviselők úgy határoztak, hogy a kérdésről csak azután döntenek, hogy elegendő információjuk lesz a névmódosítással járó pénzügyi hatásokról, valamint az egyéb társadalmi-gazdasági következményekről.

Elsőfokon 7 év börtönre ítélte Vizoviczki Lászlót vendéglátóipari tevékenységgel összefüggő költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék. A vád szerint a férfi egy belvárosi éttermeket és a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyeket működtető cégcsoportban volt érdekelt, ahol a bevételeket társai segítségével eltitkolta az adóhatóság elől 2010 es 2012 között. Módszerük lényege az volt, hogy a bevétel egy részét nem ütötték be a pénztárgépbe. Részletek itt.

A terrorizmus és erőszak elleni közös küzdelemre szólította fel a felekezeteket Ferenc pápa az egyiptomi al-Azhar egyetemen. A katolikus egyházfő kétnapos látogatásra érkezett az észak-afrikai országba. A pápa azt is hangsúlyozta, hogy a vallást nem szabad politikai célokra használni. Ferenc pápa látogatásán az országban élő katolikus közösség, a kopt keresztények és a muzulmánok képviselőivel is találkozik.

11 évi tárgyalás után a NATO teljes jogú tagjává válhat Montenegró, miután a 81 tagú törvényhozás 46 igennel megszavazta ezt. Podgorica a nyugati katonai tömb 29. tagja lesz. Dusko Markovic miniszterelnök parlamenti felszólalásában történelminek nevezte a döntést. A parlamenti ülés idején tiltakozók tüntettek az épület előtt.

Horvátországban benyújtja lemondását a kisebbik kormányzó párt mind a 4 minisztere. A párt elnöke közölte: a Híd Függetlenek Listája nem a kormány része többé. Csütörtökön a miniszterelnök a Híd 3 tárcavezetőjének távozását kezdeményezte, mert nem támogatták a pénzügyminiszter lemondatását célzó ellenzéki indítvány elutasítását.

Megerősítette Nagy-Britannia hosszú távú államadós-besorolását a Standard & Poor's, ugyanakkor érvényben hagyta a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást is. A hitelminősítő indoklása szerint a brit uniós tagság megszűnése komoly kockázatot jelent a brit gazdaság és különösen a londoni pénzügyi szolgáltatási szektor teljesítményére.