Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nagy változás jön a kenyereknél, erre figyeljen!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Komoly változásokat eredményeznek a hazai élelmiszeriparban a Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre vonatkozó új előírásai. A június 22-én, vagyis csütörtökön hatályba lépő szabályozás értelmében az egyes termékek összetevőinek arányát lényegesen meg kell emelni annak érdekében, hogy az emberek valóban jó minőségű kenyerekhez jussanak hozzá. Ludwig Klára, a JÓkenyér pékmestere úgy látja, hogy jövőben a vásárló tényleg azt kapja, amiért fizet, ugyanakkor az eddig megszokott kenyerek íze is más, markánsabb lesz.

Az íz- és minőségjavulást a rozskenyereknél az fogja garantálni, hogy a termékekben az eddigi 40 százalékról 60 százalékra kell növelni a rozstartalom szintjét.

„Az a pékség, ahol ezt nem tartják be, rozskenyeret nem forgalmazhat, csupán rozsosat, amiben a rozstartalmat szintén drasztikusan emelni kell a mostani 15,1 százalékról 30 százalékra” – hangsúlyozta a pékmester.

Ludwig Klára szerint

a legnagyobb változás a teljes kiőrlésű kenyerek kapcsán várható.

Június 22-e után csak azokat a termékeket lehet teljes kiőrlésűeknek nevezni, amelyek bizonyítottan 60 százalék, vagy afeletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek. Eddig ennek a minősítésnek a birtoklásához a pékségeknek elég volt 5 százalék teljes kiőrlésű lisztből sütött termékeket előállítani.

„Mindenki kezdjen gyanakodni, ha az addig általa vásárolt „teljes kiőrlésű” kenyeret a jövőben fantázianéven találja meg a boltban,

mert akkor valószínű, hogy az a kenyér mégsem felelt meg az új szabályozásnak.” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Hozzátette, hogy hasonlóan nagy arányban módosulnak a graham és a tönkölykenyerek összetevői is. Előbbinél minimum 90 százalékban graham lisztet kell használni sütésnél, utóbbinál pedig 60 százalékban tönkölylisztet a jobb, markánsabb ízélmény érdekében.

Fontos változást takar az is, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv új rendelkezéseinek hatályba lépésével

a házi kenyér elnevezés megszűnik,

helyette az ebbe a csoportba tartozó termékeket fehér-, vagy búzakenyérként lehet forgalomba hozni.

„A kézműves kenyerek kedvelői szintén jó, ha tudják, hogy június 22-e után csak azokat a kenyereket lehet így nevezni, amelyek főleg kézi technológiával, adalék-és tartósítószer nélkül, kovásszal készülnek.” – mondta Ludwig Klára, és megerősítette, hogy a friss szabályozás a kenyerek sótartalmának csökkentését is előírja. Idén minimum 1,5 és maximum 2,8 százalékos lehet egy termék megengedett sótartalma. Jövőre 1,3, illetve 2,35 százalékosak lesznek ezek az értékek.

A kenyerek tápértékét, illetve a zsírok, szénhidrátok, fehérje, rost, só 100 g késztermékre vonatkozó mennyiségét a csomagolt áruk esetében már múlt év decemberétől fel kell tüntetni a csomagoláson. Mostantól ez az előírás a csomagolatlan termékekre is vonatkozik úgy, hogy ezen értékeknek kéznél kell lenniük írott formában, az üzletben is. Ha pedig a vásárló kéri, akkor ezeket oda kell adniuk az eladóknak.

„Mindenképpen

azt javasoljuk a vásárlóknak, hogy mindig nézzék meg a kenyerek összetételét,

mielőtt azokat megveszik. Kerüljék azokat a termékeket, amelyek adalékanyagokat, illetve tartósítószert tartalmaznak” – hívta fel a figyelmet Ludwig Klára.