Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Figyelemfelkeltő változás az orvoselvándorlásban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tavaly 615 magyar doktor kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt.

A jelek szerint az utóbbi években csökkent az orvoselvándorlás hazánkban. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont összes korcsoportra vonatkozó adatai alapján ugyanis míg 2013-ban 705 magyar állampolgárságú orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, addig ez a szám 2014-ben 701, 2015-ben 717, tavaly viszont „csupán” 615 volt - írta a Magyar Nemzet.

A mutatók szerint ráadásul a magasan legtöbb bizonyítványt kérő 35 év alattiak körében is javultak a számok. Míg ugyanis 2014-ben 579 fiatal esetében vetődött fel, hogy külföldi munkát vállal, addig ez két éve 562, tavaly pedig 470 volt. Biztosat persze az elvándorlásról nem lehet tudni, de aki igényli a hatósági bizonyítványt, az valószínűleg azért teszi, mert külföldre megy dolgozni.

A célországok között a legnépszerűbb Németország, az Egyesült Királyság és Svédország, de voltak, akik Franciaországot, Spanyolországot vagy Katart választották.

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a téma kapcsán arról beszélt a lapnak: nem is elsősorban a nyugati fizetések, hanem a megbecsülés hiányzik itthon az orvosoknak. Elvándorlás ugyanis mindenhol van: Angliából és Németországból is mennek el orvosok, Svédországból Norvégiába költöznek, onnan Amerikába. Az lenne a fontos, hogy mindez ne roppantsa meg annyira az ellátórendszert, mint ahogy nálunk történik – mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: nincs arra vonatkozó statisztika, hogy hányan jönnek vissza Magyarországra azok közül, akik egyszer már úgy döntöttek, külföldre mennek dolgozni.