Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csaknem 11 ezer háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több kifogást is megfogalmazott a Velencei Bizottság előzetes állásfoglalásában a magyar felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben. Válságtanácskozást hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt.

Csaknem 11 ezer háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében. Az E.ON szóvivője azt közölte: a szolgáltatás helyreállítása mintegy 9 ezer háztartásban csak szombaton kezdődik. Egyházi Nikoletta közölte: szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel dolgozik.

Több kifogást is megfogalmazott a Velencei Bizottság előzetes állásfoglalásában a magyar felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben. A jelentés szerint a törvény számos követelménye túlságosan szigorú és nem is megalapozott, mert már működő felsőoktatási intézményekre is vonatkozik. Szinte minden, a CEU-ra vonatkozó részt kivennének a törvényből. A Kormányzati Tájékoztatási Központ úgy reagált: a magyar kabinet szerint a törvényeknek Magyarországon minden felsőoktatási intézményre vonatkozniuk kell.

Kedvezőnek tartja a nemzetközi piac kilátásait a magyar szarvasmarha-ágazat számára az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Zsigó Róbert egy szakmai tanácskozáson arról beszélt: a magyar élelmiszergazdaság a feldolgozott termékekkel az Európai Unió piacai mellett Oroszország, Kína, a Közel-Kelet és Törökország ellátásába is bekapcsolódhat.

Átlagosan a hetedik helyen áll Magyarország a hamisítási európai ranglistán az okozott kár szempontjából - mondta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára. Németh Mónika az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: évente Magyarországon 230 milliárd forint kárt okoz a hamisítás és csaknem 11 ezer munkahely megszűnéséhez vezethet. Felhívta a figyelmet arra, hogy hosszú távonakár májrákot is okozhat egy hamisított cipő a ragasztóban lévő vegyi-anyagok miatt, de a legveszélyesebb a nem eredeti gyógyszerek használata.

A Magyar Telekom is felvette kínálatába a Digitális jólét alapcsomagot. Rékasi Tibor, a cég lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese a InfoRádiónak kiemelte: év végéig több tízezer új ügyfél juthat internethez iparági szinten. A Magyar Telekom két-két mobil- és vezetékes csomaggal bővíti termékpalettáját.

Az ipari termelés júniusban 4 százalékkal, az első fél évben 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal. Az export 4,6 a belföldi értékesítés 2,6 százalékkal emelkedett. Lepsényi István, a gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár szerint a júniusi adatok érdekes képet mutatnak. A járműgyártás hosszú idő után megint negatív számot hozott. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott azonban a gép, az elektronikai és a gumiipar.

Válságtanácskozást hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt. Az egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos közölte: a cél kialakult helyzet rendezése az érintett országok között, miután Belgium és Németország egymást tartja felelősnek a válságért. Eddig 12 európai ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojást talált az üzletekben.