Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kigyomlálná a CEU-törvényt a Velencei Bizottság

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több kifogást is megfogalmazott a felsőoktatási törvény CEU-t célzó módosításával kapcsolatban a Velencei Bizottság a pénteken közzétett döntésében. Lényegében kiszedetnének mindent, ami a CEU-ra vonatkozik.

Közzétette előzetes álláspontját a magyar felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban a Velencei Bizottság. A jelentés szerint a törvény szabályai általában véve megfelelnek az európai gyakorlatnak, de számos követelménye túlságosan szigorú és nem is megalapozott, mert már működő felsőoktatási intézményekre is vonatkozik - írta a hvg.hu, amely közölte a teljes jelentést is.

A Velencei Bizottság másik fő megállapítása szerint túlságosan gyorsan fogadták el a törvényt, amely nem tette lehetővé, hogy transzparens legyen a törvényalkotási folyamat, ráadásul az érintett feleknek nem adott lehetőséget az előzetes konzultációkra.

  • ne írjon elő nemzetközi megállapodást a származási országgal (Amerikával ez mindenképp problémás, a szövetségi kormány ugyanis nem köt ilyet oktatási kérdésekben - a szerk)
  • ne kelljen a székhelyen - vagyis például Amerikában - egyetemi oktatást nyújtani
  • töröljék el a névhasználatra vonatkozó, indokolatlan szabályozást.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ később közölte: "A kormány egyetért a Velencei Bizottsággal abban, hogy a külföldi felsőoktatási intézmények működésének engedélyezése, ideértve a feltételek meghatározását is, minden egyes ország szuverén joga. 

Ugyanakkor álláspontjuk szerint a Velencei Bizottságnak az az ajánlása, hogy a már Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményre ne vonatkozzon a jogszabály-módosítás, sérti az Európai Emberi Jogok Egyezményének 14. cikkében deklarált egyenlő elbánás elvét.

Közleményük kiemeli még, hogy az intézményekkel folytatott tárgyalások közül volt, amelyik már sikerrel zárult: létrejött a megállapodás a Western Maryland College intézményével.