Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A BKV vezérigazgatója szerint október végén kezdődhet a 3-as metró északi szakaszának felújítása - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már a jövő hét elején megkapják a szeptemberben esedékes családtámogatásokat a jogosultak. Újabb rovarirtóval szennyezett tojás tételeket találtak Magyarországon a hatóságok.

Október végén kezdődhet a 3-as metró északi szakaszának felújítása - közölte a BKV vezérigazgatója. Bolla Tibor az InfoRádióban elmondta: elkészült a szerződés az állomások felújítására és elképzelhető, hogy már szeptember elején győztest tudnak hirdetni az alagút rekonstrukciójára is.

Megerősítette: a társaság feljelentést tett a 3-as metró felújított szerelvényeinek meghibásodásaival összefüggésben. Bolla Tibor az InfoRádióban azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy az ajtóhibákat idegenkezűség okozta.

Már a jövő hét elején megkapják a szeptemberben esedékes családtámogatásokat a jogosultak. A családügyekért is felelős államtitkár elmondta, hogy a családi pótlékot, a gyes-t és a gyermeknevelési támogatást jövő hétfőn utalja az állam, míg a posta kedden kézbesíti az ellátásokat. Novák Katalin a tanévkezdést segítő intézkedések között említette az elsőtől a 9. évfolyamig ingyenes tankönyveket is.

Repülőgépgyárat épít Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: a 100 új munkahelyet létrehozó több mint 5 milliárdos beruházáshoz a kormány 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad. A tárcavezető elmondta: a Magnus Aircraft a világon elsőként fejlesztett ki műrepülésre alkalmas kompozit anyagokból készült kétüléses repülőgépet.

Nyolcvannal növeli a magyar konzulok létszámát a kormány – erről szintén a külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatott. Szijjártó Péter korábban azzal indokolta a döntést, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt a konzuli ügyek száma, ami nagyon leterhelte a szolgálatot. Az új konzulok Nyugat-Európában, Délkelet-Ázsiában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában állnak szolgálatba.

Az oktatásért felelős államtitkár szerint a tankerületi központok rendszere, az intézményfenntartói központosítás megszüntetése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Palkovics László elmondta, hogy 2010-hez képest jövőre 550 milliárd forinttal nőnek az oktatási rendszerre fordított források. Hozzátette: a nemzeti tanévnyitó augusztus 31-én Nagykőrösön lesz a református templomban, az első tanítási nap pedig szeptember 1-jén pénteken.

Ösztöndíjprogram indul az egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére - közölte az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: a 4,4 milliárd forintos keretből 3200 tanuló kaphat támogatást, amelynek havi összege akár a 40 ezer forintot is elérheti. Megjegyezte: az 55 hónapig tartó programra azok jelentkezhetnek, akik érettségi után OKJ-s egészségügyi képesítést szeretnének szerezni, vagy már most ilyen képzésben vesznek részt.

Visszanyerte a madárinfluenzától mentes besorolását Magyarország. Ezzel újra megnyílhatnak a harmadik országok piacai az élő baromfi és baromfitermék szállítmányok előtt – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium. Bognár Lajos országos főállatorvos valamennyi partnerországot tájékoztatta a kedvező besorolásról. Az állattartók részére jövedelempótló támogatást dolgozott ki a tárca.

Újabb rovarirtóval szennyezett tojás tételeket találtak Magyarországon a hatóságok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közölte: az eddig megvizsgált 75 tojás és tojás termék esetében a laboratórium teljes tojáslében, valamint egy étkezési- és egy ipari tojás esetben igazolta a fipronil határérték feletti jelenlétét.

Vádat emelt az ügyészség a bicskei gyermekotthon volt vezetője ellen szexuális erőszak miatt. A vádhatóság végrehajtandó szabadságvesztést kér a volt igazgatóval szemben. A Fejér Megyei Főügyészség szóvivője az InfoRádióban elmondta: a vádlott 10 sértettel szemben követett el bűncselekményeket, amiért akár 22 és fél év fegyházbüntetést is kaphat. Jászberényiné Király Teodóra hozzátette: vádat emeltek az intézmény egyik nevelője ellen is 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

Újabb iskolaszövetkezeti vezetőt gyanúsítottak meg a hatóságok a Czeglédy-ügyben - erősítette meg a Magyar Idők értesülését a Csongrád Megyei Főügyészség. A vádhatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: kezdeményezték a szombathelyi férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Ezzel 13-ra emelkedett az ügy gyanúsítottjainak száma.