Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Drasztikus sebességkorlátozás jöhet a városokban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az uniós tagállamok vállalták, hogy megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a városi területeken 30 kilométer/órában korlátozzák a sebességet. A magyar fejlesztési tárca is támogatandónak tartja a kezdeményezést, de arról nincs szó, hogy minden lakott területen csökkenne a megengedett sebesség.

Idén márciusban Máltán találkoztak az Európai Unió közlekedésért felelős miniszterei, és Violeta Bulc közlekedésért felelős biztos azt mondta, hogy az EU tagállamainak meg kell vizsgálniuk annak a bevezetését, hogy

a városi területeken 30 kilométer/órában korlátozzák a sebességet.

A máltai találkozón azt a célt tűzték célul, hogy 2020 és 2030 között a kiinduló érték felére kell csökkenteni a súlyos sérültek számát a közlekedésben. Az aláírók egyebek mellett vállalták, hogy az érintett ágazati szereplőkkel közösen megvizsgálják a sebességkorlátozási övezetek kiterjesztésének lehetőségét is. Így a jelenleginél több magas kockázatú területen lehetne érvényben legfeljebb 30 km/órás megengedett sebesség, különösen ott, ahol emberek dolgoznak, kerékpároznak, vagy ahol gyerekek játszanak - írtuk akkor.

Bár Magyarországon 2012-ig folyamatosan csökkent a sérüléssel járó közúti balesetek száma, azóta inkább stagnáló, sőt néha még növekvő értékek jellemzőek. Idén az első félévben a sérüléssel járó balesetek száma 3,8 százalékkal csökkent.

A Napi.hu most megkérdezte, hogy itthon van-e a döntéshozói akarat a 30-as zónák kiterjesztésére.

"A korlátozott sebességű övezetek további alkalmazása, terjesztése közlekedésbiztonsági szempontból is támogatandó. 

A korlátozás tömeges alkalmazása azonban nagymértékben szűkítené a hálózat átbocsátó képességét, ami hosszú távon jelentős torlódásokat eredményezhetne. Ez végső soron a szabálykövetési hajlandóság visszaszorulásához vezethetne, így akár kontraproduktív intézkedés is lehet" - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszában. 

A hatályos hazai szabályozás is lehetőséget ad csillapított forgalmú és korlátozott sebességű övezetek kialakítására ("Lakott terület kezdete" táblára elhelyezett "Sebességkorlátozás" tábla, "Korlátozott sebességű övezet", "Lakó-pihenő övezet" jelzőtábla). A tapasztalatok szerint a tervezők, közútkezelők, települési önkormányzatok élnek is ezzel a megoldással, jellemzően a történelmi városrészekben, a városközpontokban, a jól elkülönített lakóterületeken és az üdülő/pihenő övezetekben.

A közeljövőben vélhetően újabb és újabb zónákban korlátozzák majd a sebességet 30 kilométer/órára, arra azonban nem kell számítani, hogy egységes szabályozás jön, vagyis a városi sebesség egyelőre 50 kilométer/óra marad.