Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Anyjára gyújtotta a lakást, keresik a rendőrök ezt a férfit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A hajdú-bihari rendőrök a lakosság segítségét kérik a képen látható férfi felkutatása érdekében.

A jelenleg rendelkezésre áll adatok szerint 2017. szeptember 13-án 7 óra körül Elek Lajos édesanyját bezárta debreceni, Petőfi téri társasházi lakásuk egyik szobájába, a folyosón ruhaneműket gyújtott meg, majd elment otthonról.

A kiáramló füstre két szomszéd lett figyelmes, akik bejutottak a lakásba és kimentették az idős hölgyet, majd értesítették a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség munkatársait.

A helyi lakos felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A 30 éves Elek Lajossal szemben országos elfogatóparancs van érvényben - közölte a rendőrség.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, a 112-es központi segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.