Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Érdekes módon kapják mostantól a fizetésüket a mentősök

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tervek szerint már novembertől kiemelt juttatást kapnak az átlagosnál nagyobb munkaterhelésnek kitett mentőállomások dolgozói.

Miközben jelentős különbségek vannak az országban az egyes mentőállomások munkaterhelésében, a bérek, járandóságok ezzel semmilyen összefüggést nem mutatnak. Ezért az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetősége úgy döntött, hogy egy igazságos és átlátható monitoringrendszer alapján a jövőben terhelési bónusszal kompenzálja a mérhetően nagyobb teljesítményt – közölte a Magyar Időkkel az OMSZ főigazgatója. Csató Gábor elmondta: egy olyan számítási metódust alakítottak ki (ez az úgynevezett TMSZ – terhelési mutató szám), amely súlyozottan veszi figyelembe az adott időszakban elvégzett mentőfeladatok számát, azok sürgősségét, illetve a megtett kilométerek mennyiségét is.

Az Országos Mentőszolgálat saját költségvetéséből havonta 20 millió forintot tud a juttatásra felhasználni, ami dolgozónként átlagosan évi bruttó 70–100 ezer forintos bónuszt jelent azoknak, akik az átlagosnál többet dolgoznak. A részmunkaidősök a részmunkaidejük arányában részesülnek a juttatásból. Az első bónuszokat a tervek szerint a szeptemberi teljesítmény alapján már novemberben kifizetik.

Csató Gábor hangsúlyozta: miután a mentőállomások terhelését havonta objektíven értékelik, így a bónusszal érintettek köre is változni fog időről időre, bár a megyeszékhelyeken és a Budapesten kivonuló mentők várhatóan rendszeresen a juttatásban részesülők közé tartoznak majd.

  • Az egészségügyi szakdolgozók, így a mentők jelentős része november 1-jétől újabb 12 százalékos fizetésemelésben részesül,
  • a szakorvosok pedig bruttó 100 ezer forintos alapbéremelésre számíthatnak ugyanettől az időponttól.
  • Jövő januártól pedig 10 százalékkal (ezzel együtt az elmúlt években összesen 67 százalékkal) nő a mentők bére.