Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem tudják a balliberális pártok, merre van az arra - Hetilapszemle

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Heti Válaszban az olvasható, hogy az idei már eddig is a baloldal fekete éve volt, de Berlin után Bécs és Prága is a vereség helyszíne lehet. A HVG szerint az egészségbiztosító árversenyre kényszerítené az onkológiai szereket gyártó cégeket.

A Figyelő azt írja, hogy Botka László miniszterelnök-jelölt lemondása teljes zavart okozott az MSZP-ben, de az új helyzetben rajtuk kívül a többi balliberális párt sem tudja, pontosan merre is az arra. A lap információja szerint a párt egy-két héten belül megnevezheti az új választottját, aki azonban biztosan nem Lattmann Tamás nemzetközi jogász lesz.

A Heti Válaszban az olvasható, hogy az idei már eddig is a baloldal fekete éve volt, de Berlin után Bécs és Prága is a vereség helyszíne lehet. Lassan már csak mutatóban marad szocdem kormány Európában - fogalmaz a lap szerzője.

A HVG szerint az egészségbiztosító árversenyre kényszerítené az onkológiai szereket gyártó cégeket. A betegek a túlélési esélyeik súlyos csorbításától rettegnek - állítja a lap.