Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Manipulálja a béremelési adatokat a kormány a PDSZ szerint

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint határozott időre, jövő szeptemberig szól a pedagógusok fizetésemelésének egy része. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ugyanakkor határozottan cáfolta ezt.

A kormányzat által a legnagyobb közösségi oldalon publikált, az elmúlt 4 év pedagógus-béremeléséről szóló táblázatában csak egyetlen adat felel meg a valóságnak – mondta el az InfoRádiónak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A pályakezdő gyakornok 2017. októberi bruttó besorolási bérén kívül minden más erőteljesen manipulált – tette hozzá. Mendrey László szerint a ráadásul a béremelés egy része 2018. augusztus 31-ig határozott időre szól, ezt követően megszűnik.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint ugyanakkor a béremelés nem határozott időre szól. Az előző és az idei béremelések is folyamatosan a következő években is érvényesek – jelentette ki a politikus. „Nem hiszem, hogy bármi értelme lenne, hogy a szakszervezetek ilyen kitalált álhírekkel próbálják meg a pedagógusokat elbizonytalanítani.” – véli.

Rétvári Bence szerint a kormányzati kommunikációban szereplő fizetési adatok helyesek, és az emelések láthatóak a költségvetésben is. Az államtitkár hozzátette, sajnálja, hogy a szakszervezetek soha nem mennek el a köznevelési kerekasztal üléseire, ahol megbeszélhetnék a kérdést.