Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hétvégén bárki segíthet a kisgyermekes családoknak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pénteken délután indul a Fiatalok a kisgyermekes családokért nevű kezdeményezés.

A tavalyi akcióban hét élelmiszerüzletben majdnem egy tonna adomány gyűlt össze – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, hozzátéve, hogy a helyi szervezeteik mellett egyre több ifjúsági közösség is alakult.

„Huszonöt helyen jelentkeztek önkéntes fiatalok, hogy gyűjtsenek a kisgyermekes családoknak. A Babaköszöntő programunk is már két éve működik, évente háromszáz újszülöttel gyarapodik az egyesületünk.”

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, idén két hétvégén, november 10-12., valamint november 17-19. között várják az adományokat a CBA és a CBA Príma huszonöt üzletében.

„A kisgyermekes családok leginkább pelenkának, bébiétel, babaápolási termékek, tartós élelmiszereknek örülnek, de jó szolgálatot tehetnek az apróbb játékok és a nagyobb testvéreknek szánt csokoládé is.”

A nagycsaládosok egyesületének elnöke az akció időpontjának megválasztását azzal indokolta, hogy advent közeledtével zsúfoltabbá válik az élet, hozzátette, a kisgyermekes családok sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabb, így azonban talán nyugodtabban, biztonságosabban kezdhetik meg a várakozási időszakot.

„Tavaly három szervezettel gyűjtöttünk, idén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom csatlakozott hozzánk. Nekik az a fontos, hogy a meg nem született gyermekekből minél több megszülessen, tehát vannak közös céljaink. És jó, hogy családszervezeteket is meg tudunk szólítani.”

Kardosné Gyurkó Katalin a CBA kommunikációs igazgatóját idézve hangsúlyozta, örülnének, ha idén legalább négy tonna élelmiszert tudnának összegyűjteni.

„A felajánlások egy részét a helyi tagcsoportokhoz tartozó, a másikat pedig budapesti családokhoz juttatjuk el.”

Az egyesület elnöke arról is beszélt, hogy a tevékenységük sikeréhez jelentősen hozzájárul az országosan évente 1500-2000 önkéntes munkája.

„Éppen ez a csodálatos benne. Ebben az akcióban 3-400 fiatal vesz részt országosan, akik rászánják a hétvégéjüket, elmennek, pakolnak, segítenek, jelen vannak. És ott lesznek az átadásnál is, hogy megéljék az adakozás örömét is.”