Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán Viktor: három feladat áll a Fidesz előtt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Véget ért a Fidesz tisztújító kongresszusa Budapesten a Hungexpón. Délelőtt szó volt többek között a következő olimpiára való készülésről, a manipuláló sajtóról, az eddigi eredményekről és a választás tétjéről. Délután az Európában és a világban fenyegető káoszról, a Magyarországot fenyegető veszélyekről, a múlt eltörléséről is szó esett. Döntöttek a négy alelnökről, Orbán Viktort újraválasztották.

Az egész napos tanácskozást Védjük meg Magyarországot! jelszóval tartják. A mostani a Fidesz legnagyobb kongresszusa.

Nem súrlódásmentes a viszony

A Himnusz hangjai után Tarlós István főpolgármester Budapest nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd a városvezetés és a kormány 2010 óta elért közös eredményeit összegezte. Mint mondta, főpolgármesterként több tucat súlyos problémát örökölt elődjétől, azonban a kormány és a főváros együttműködése révén ezek közül rengeteget - köztük a budapesti közösségi közlekedés súlyos problémáit - sikerült megoldani.

Megjegyezte, a Fidesz és a főváros kapcsolata nem volt mindig súrlódásmentes, azonban ő a kormánypárt mellett áll. Ezt egyebek mellett a megvalósított beruházásokkal, továbbá a Fidesz értékrendjével - egyebek mellett a nemzetállami értékek, a klasszikus családmodell, a határon túli magyarság védelmezésével - fejtette ki.

"A baloldal egy tál skorpió"

Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke szerint a nagy tanulság, amit szem előtt kell tartani, hogy 1994-ben, bár a jobboldal több szavazatot kapott, mégis a baloldalnak lett végül kétharmados mandátumtöbbsége. Azaz, ha "mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk."

A kormányfő helyettese kiemelte, hogy a Fidesz és a KDNP egy nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell: emberi minőség. Ez náluk megvan, míg a baloldal olyan mint egy tál skorpió - mondta.

Download.aspx

Bejelentette azt is, hogy "megcselekedték a nemzet közjogi egyesítését", amit 2010-ben megígértek, és megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár. A kongresszus hosszú vastapssal fogadta a bejelentést.

Orbán Viktor már az olimpiára készül

Schmitt Pál Fidesz-alelnök, volt köztársasági elnök arról beszélt, hogy a sport arra szolgál, hogy felkészítse a testet a lélek virtusainak kiteljesítésére.

Azt is elmondta, hogy sokáig hittek a budapesti olimpiában, kirajzolódni látszott egy nemzeti összefogás, de aztán jött egy álomgyilkos mozgalom, és fájó szívvel visszavonták a pályázatot. Szerinte évente csak egy 1 százalékkal terhelte volna a költségvetést az olimpiarendezés.

"Ahogy az olimpiai ötletgazdát ismerem, már fontolgatja a 32-es olimpiát. Igaz, akkor már 70 éves lesz, de egy hetilap szerint még akkor is ő lesz döntéshozó helyzetben" - mondta Schmitt Pál arra utalva, hogy Orbán Viktor nem adta fel az olimpiarendezés szándékát.

A manipuláló sajtóról

Kövér László házelnök arról beszélt, hogy a magyar választások európai jelentőségűek lesznek, mert Európában már szinte csak Magyarország védi a normalitást.

Még 1994-ben sem hitte volna el, hogy "a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi". Ahogyan azt sem, hogy "a nyugati média (...) az egypárti sajtónál összehasonlíthatatlanul hatékonyabban manipulálja a társadalmat" - utalt a liberális berendezkedésre.

Szerinte a liberális demokrácia totalitárius politikai berendezkedés, a liberális nyugati média pedig hatékonyabban manipulálja az embereket, mint az egypárti sajtó.

Az Index tudósítása szerint azt mondta, hogy az európai elit a pénzhatalom zsoldjába esett, míg a hazai ellenzéknek intellektuális szintje sincsen arra, hogy a kérdéseket megértse.

Az MSZP-t eltörölni

Kubatov Gábor pártigazgató szerint a múltbeli sikerek ellenére sokan aggódnak. Kevesebb mint félév múlva minden korábbinál nagyobb megmérettetés, nagy meccs lesz. Szerinte "még az is előfordulhat - ahogy az MSZP helyzetetét nézem -, hogy a múltat sikerül végképp eltörölni".

Minden magyart hazavárnának

A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak - fogalmazott Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke. Kötelességnek nevezte, hogy olyan magyar hazát teremtsenek, amely minden magyart hazavár.

A Fidesz alelnöke felsorolta a kormány legfontosabb eredményeit, így azt, hogy több mint 750 ezerrel dolgoznak többen 2010-ben. 

Ezután kilenc témáról szavaztak a küldöttek, és szavaztak a párt vezető testületeinek jelöltjeire. A közgyűlés 13 órakor folytatódott.

  • Fidesz elnökjelöltje: Orbán Viktor.
  • Alelnök-jelöltek: Novák Katalin, Gulyás Gergely, Kubatov Gábor, Németh Szilárd.
Download.aspx

"Jobb ma egy bábellenzék"...

A szavazás utáni első felszólaló Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter volt.  Úgy látja, győzni többféleképpen lehet, így valódi alternatíva hiányában, vagy a kormányzati teljesítmény alapján is. A Fidesz nemcsak másokhoz képest, hanem a teljesítménye szerint is érdemes a választási győzelemre - mondta Lázár János, hozzátéve: "jobb ma egy bábellenzék, mint holnap egy bábkormány".

"Hatalmas erejű változások"

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a nemzet fogalma és a keresztény értékek vannak veszélyben Európában. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy elképesztő erejű változások zajlanak a világban, ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy milyen külpolitikát folytat Magyarország. Nem akarják, hogy Európából valakik olvasztótégelyt csináljanak.

Szerinte az összes európai válságra adott sikeres válasz nemzetállami válasz volt. Azt is kijelentette, hogy cél, hogy maradhasson magyar, aki bárhol a világon magyarnak születik.

D KOS20171112026

"Káosz fenyeget"

Simicskó István honvédelmi miniszter ennél is tovább ment: szerinte "iszonyatos a felfordulás a világban, káosz fenyeget". Köszönet illeti a határvédelemben részt vevő 17 ezer katonát - mondta később, majd Donald Trumpra utalt, aki egyik könyvében azt írta, hogy a hadseregre fordított források békét hoznak.

A magyar az egyik legsikeresebb nép

Erről már Kósa Lajos, a Fidesz volt frakcióvezetője beszélt. 

Az a több mint ezer év amióta a Kárpát-medencében vagyunk rengeteg nép tűnt el, míg pedig itt vagyunk töretlen hittel - közölte, hozzátéve, hogy a magyar titok a keresztény hit. Szerinte nem szabad, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, mert akkor a kereszténység és a szabadság is veszélybe kerül.

  • A kormányzás lényege az "egész ember", az, hogy "az anyagi jólétet javító intézkedésekből lelki gyarapodás is legyen" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
  • A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal a kormány eredményeiről, Soros György tevékenységéről és a no-go-zónákról beszélt.
D KOS20171112043
  • Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint eddig egy nemzetet nem lehet úgy irányítani, mint egy részvénytársaságot, és eddig a nemzet előtt nem volt cél.
  • Szétesett az ellenzék Németh Szilárd Fidesz-alelnök szerint. Őgy fogalmazott: tele vannak korrupciós ügyekkel, és a politikusaik egymást ölik.
  • A Fidesz női alelnökjelöltje szerint "nincs üvegplafon a nőknek, amely megakadályozná őket, hogy képességeiknek és teljesítményüknek megfelelő pozícióba kerüljenek" - jelentette ki Novák Katalin.

Most Orbán Viktor következett, akit az eredmények szerint egyhangúlag, 1358 szavazattal újraválasztottak a párt elnökének. A színpadra lépő miniszterelnököt álló tapssal fogadták.

Az alelnöki szavazás eredménye: 

  • Gulyás Gergely 1310
  • Kubatov Gábor 1298
  • Novák Katalin 1297 (Pelczné Gáll Ildikót váltja)
  • Németh Szilárd 1281

"A nemzetgazdaság törzsével volt a legnehezebb"

Ezt megköszönte a miniszterelnök, aki azzal nyitotta beszédét, hogy szív nélkül nincs politika, szenvedély nélkül pedig nincsnek nagy tettek. "Szerencsére van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak Magyarország".

D KOS20171112070

A sikerük titka az, hogy nem pozíciókat osztanak, hanem feladatokat - jelentette ki.

Három feladatot vázolt a Fidesz kongresszusa előtt: "megerősíteni, elmélyíteni és megvédeni". Először is

meg kell tartani és meg kell védeni az eddigi eredményeket és Magyarországot.

A 2010-es cél nyomán magyar kézbe vették a bankrendszert, a médiát és az energiaszektort. Ezután azt tűzték ki maguk elé 2014-ben, hogy a korábbi eredmények a makroszámok után az életben is megjelenjenek. Erről azt mondta, hogy felszámolták a bűnözési életformát és mindenkinek adtak esélyt az életre és a felemelkedésre.

Szerinte a nemzetgazdaság törzsét adó emberekkel volt a legnehezebb,

azokkal, akik sem jómódúak, sem szegények nem voltak. Beszélt a közmunkáról és a leépítési célról, a béremelésekről, a családok támogatásáról. Vissza kellett adni a munka értelmébe vetett hitet. Azt is mondta, hogy sikerült megnyitni a lehetőséget az embereknek a saját otthon megteremtése előtt.

De van tovább is, mert ez csak az út eleje, ugyanis annyi tartalékkal kell rendelkezniük az embereknek, hogy az egy nehéz helyzetben is elegendő legyen. Az eredmények megerősítéséhez

azonban a kormánynak még négy évig hivatalban kell maradnia.

A második feladat a kormány politikájának elmélyítése, a politika szellemi és lelki alapjainak erősítése. Orbán Viktor szerint "a korszellem nem azonos a médiaszéllel" és "a korszellem a mi oldalunkon áll". Ezzel a hagyományos értékekre utalt, és kijelentette:

"a valóság, a valós álmok és az életösztön le fogja győzni a globalista elitet".

"Mi nemzeti alapon állunk", nem pedig faji vagy osztályalapon - hangsúlyozta a pártelnök. Megint elmondta, milyen káros a "homo brüsszelicus", vagyis az ösztönvilágba visszaépített embertípus.

Úgy látja, hogy csak akkor lesz Európának jövője, ha az európai nemzetek szabad, laza szövetségét hozzák létre, nem pedig egy "Európai Egyesült Államokat".

"A Soros-terv érdekében el akarják takarítani a nemzeti kormányokat", a terv veszélyezteti a mindennapi biztonságot - emelte ki. Szerinte a migráció

a Soros-terv eszköze arra, hogy meggyengítsék a nemzeteket és végső csapást mérjenek a kereszténységre.

A párt indulását felidézve elmondta: a Fidesz alapításakor 37-en voltak, míg a kommunista párt tagjainak száma 800 ezer volt, mégis ők vannak ma itt.

További beteljesített céljaik (tisztelet az időseknek, nyugdíjprémium, családtámogatások) után közölte: most kell szerénynek lenni. Végül megköszönte a bizalmat.

Ezzel ért véget az újraválasztott pártelnök beszéde és egyúttal a kongresszus is.