Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A BKV is megszólalt a pótsofőrökről

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége megerősítette, hogy a BKV úgynevezett besegítői foglalkoztatás keretében más munkakörökből irányít át pótsofőröket, akik enyhíthetik a járművezetők hiányát a metrópótlás idején. Gulyás Attila, a szervezet elnöke hozzátette: továbbra is mintegy 250 sofőr hiányzik a társaságnál. A BKV azt közölte, hogy minden körülmények között a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés szerinti szabályozások betartásával foglalkoztatja a munkavállalókat.

A munkaerőhiány a buszvezetőknél jelenti a legégetőbb problémát,

nagyjából 250 sofőrrel kevesebb dolgozik a BKV-nál a szükségesnél,

de villamos-, trolibusz- és metróvezetőkre is szükség lenne – mondta az InfoRádiónak a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke.

Gulyás Attila kiemelte: úgy tudják, a BKV nehezen talál új munkaerőt. A sofőrök átlagéletkora magas, várhatóan jövőre is sokan mennek nyugdíjba, ami újabb létszámcsökkenést eredményez.

Az idei béremeléssel azt sikerült elérni, hogy stagnál a dolgozók hiánya,

 nem csökken tovább – tette hozzá.

Az érdekképviseleti vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a metrópótlás többéves folyamat, és lesz olyan szakasz, ahol várhatóan még több sofőrre lesz szükség, ezért a buszvezetők hiánya nagy probléma, amit meg kell oldani, különben járatkimaradások is lehetnek.

Gulyás Attila megerősítette, hogy

több évtizede bevett gyakorlat a besegítői foglalkoztatás,

amely azt jelenti, hogy más munkakörökben dolgozók is vállalhatnak buszvezetést korlátozott óraszámban. Példaként említette, hogy a BKV szerelője a szabadnapján ugrik be néhány órára, és sofőrként dolgozik. A besegítők nem most lettek kiképezve, évek óta csinálják ezt a munkát – hangsúlolyozta.

A munkaerőhiány miatt ezt a lehetőséget is intenzív használja a cég, de ettől nem lehet megoldást várni – vélekedett a szakszervezeti vezető.

BKV: csak szükséges képesítéssel lehet valaki sofőr

A BKV Zrt. azt közölte, hogy széles körű toborzást folytat, álláshirdetései megtalálhatók a honlapon, a Facebook-oldalon, a járműveken és egyéb felületeken. Annak, hogy valakiből busz-, illetve trolibusz járművezető legyen, komoly feltétel- és vizsgarendszere van, attól is függően, hogy milyen jogosítvánnyal rendelkezik, milyen képzés, illetve átképzés szükséges a foglalkoztatásához.

Ha például valaki „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, minimum PÁV II. vizsgát kell tennie a KRESZ, illetve a műszaki ismeretek mellett. Az elméleti képzés után kezdődik a gyakorlati oktatás, amelynek a rutin részét szintén hatósági vizsga zárja. A következő lépcsőfok minimum 348 km levezetése után egy 105 perces forgalmi vizsga – így kapja meg valaki a „D” kategóriás jogosítványt. És ez a feltétele annak, hogy elkezdhesse valaki az úgynevezett GKI (Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány) alapképző tanfolyamot, amelynek része többek között a veszélyhelyzetek elhárítására szolgáló gyakorlati képzés is. A GKI képzés szintén hatósági vizsgával zárul, és BKV-s átképző tanfolyam követi, ami útvonalismeretből, járműtípusismeretből, utasításismeretből áll. Az utolsó lépés az úgynevezett módszer-átadás, amelynek lényege, hogy a „frissen” képzett kolléga napokon keresztül egy nagy tapasztalattal rendelkező járművezető mellett tesz szert gyakorlatra. Ezek után kezdenek járművezetőink „egyedül” dolgozni: vagyis közel 6 hónapnyi elmélet és gyakorlati képzés után.

Mint a fentiekből is látszik, a buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem kizárólag olyan munkatársak – legyen szó főállásról vagy besegítői munkakörről –, akik minden szükséges képesítéssel rendelkeznek. A képzéseken mások mellett saját dolgozóink is részt vehetnek, hiszen ez a lehetőség természetesen nem csak „külsősök” előtt nyitott – tudatta a cég.

A BKV Zrt. minden körülmények között a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés szerinti szabályozások betartásával foglalkoztatja a munkavállalókat, így a járművezetőket is. A járművezetői túlórák mértéke – ezért – csak és kizárólag a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés által meghatározottakon belül lehet, a túlórák során a járművezetők az őket megillető többlet bért minden esetben az adott havi bérükkel együtt megkapják.