Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kiközösítik, mert nem akar elválni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az egész családját kiközösítik annak az indiai muzulmán férfinak, aki a helyi vallási vezetők döntése ellenére sem hajlandó elválni feleségétől. A férfi ugyanis álmában véletlenül kimondta háromszor a \"válás\" szót, ami az iszlám törvények szerint azt jelenti, hogy a párnak külön kell válnia. Ennek ellenére nem válnak.

Indiában már számos muzulmán hatóság kritizálta a helyi vallási vezetők döntését, állást foglalva amellett, hogy a "válás" szó háromszori kimondása csak akkor vehető komolyan, ha szándékosan hangzik el.

A házaspárnak pedig olyannyira nincs szándékában elválni, hogy inkább elviselik a kiközösítést is, de együtt maradnak. A férfi apja is támogatja a párt, annak ellenére, hogy a helyiek ezért bojkottálják élelmiszerüzletét.

Az ügyben tehát patthelyzet alakult ki, hiszen a helyi vallási vezetők nem hajlandóak megmásítani döntésüket.

Az esetre egyébként úgy derült fény, hogy az asszony elmesélte barátainak: férje álmában háromszor kimondta a "válás" szót. A történet így jutott a helyi iszlám vezetők fülébe, akik válásra kötelezték a 11 éve boldog házasságban élő, háromgyermekes házaspárt.