Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Egyelőre nem tudunk felszállni, mert eltűnt a mobilom\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy charter-járat négy órás késéssel tudott csak elindulni, mert a pilóta elvesztette bekapcsolt állapotban lévő mobiltelefonját a pilótafülkében.

A megrökönyödött utasoknak maga a pilóta jelentette be, hogy addig nem tudnak felszállni, amíg meg nem találja bekapcsolva hagyott mobiltelefonját. A pilóta ezután negyedóránként bejelentkezett, és tájékoztatta az utasokat a sikertelen keresgélés állásáról.

Egy idő után ugyan műszaki szakemberek segítségét is kérte a pilóta, akik szét is szedték a pilótafülke egy részét, de így sem lett meg a rejtőzködő telefon.

Végül az utasokat egy órányi várakozás után leszállították a gépről, és további három órányi repülőtéri várakozás után egy másik pilótával végre felszállhattak - írja a The Sun című brit bulvárlap.

Az utaztató cég bocsánatot kért az utasoktól, de kitartott amellett, hogy nem volt más választása. "A gép nem szállhatott fel, amíg meg nem találták és ki nem kapcsolták a telefont. Bekapcsolt telefonnal ugyanis biztonsági okokból nem szabad repülni - mondta a Thomsonfly szóvivője.