Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Istenhez akart közelebb kerülni, de belehalt a böjtölésbe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy nő belehalt a koplalásba, miután vallási meggyőződése miatt 24 napig nem evett. A kelet-londoni aszkéta Istenhez akart közelebb kerülni, de immunrendszere nem bírta az éhezést.

Az élelmezéssel foglalkozó 34 éves nő megpróbálta felülmúlni Jézust. Arra készült, hogy negyven napon át nem eszik.

A nő édesanyja szerint lánya azt hitte: ezzel a cselekedetével közelebb kerülhet Istenhez.

Rosaline Gilbert mindössze vizet vett magához, és azt gondolta: az Úr majd gondoskodik róla.

A koplalást a keresztelője másnapján kezdte, és közben a Bibliát olvasta. A 24 nap alatt azonban kevés vizet vett magához, és kiszáradt.

Halottszemlét még nem tartottak, egy élelmezési szakember azonban azt mondta: Rosaline-nek elég zsírtartaléka volt ahhoz, hogy túlélje a böjtöt, immunrendszere azonban nem bírta a megterhelést.