Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A rövidlátó hóhér véletlenül majdnem asszisztensét is kivégezte

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A brit főhóhéri dinasztia leghosszabb ideig szolgáló tagjaként Thomas Pierrepoint kivégzéseinek gyorsaságára volt a legbüszkébb. A cellától az akasztófáig fénykorában mindössze 60 másodpercre volt szüksége. Most nyilvánosságra hozott, eddig titkos iratok szerint azonban idősebb korára annyira megszállottja lett a sebességnek, hogy egyszer majdnem saját asszisztensét is megölte.

Az eredetileg 2020-ig titkosított, ám egy újabb jogszabály miatt már most nyilvánosságra hozott belügyminisztériumi dokumentumok arról tanúskodnak: számos börtönigazgató és börtönorvos próbálta leváltatni idősebb korában Thomas Pierrepointot.

Nagy-Britannia főhóhéra, aki először 1909-ben akasztott embert, még a 40-es években, 72 évesen is dolgozott. Addigra azonban már nem látott túl jól, ráadásul annyira megszállottja lett a minél gyorsabb kivégzéseknek - talán éppen idős korát ellensúlyozandó - hogy egyszer majdnem saját asszisztensét is a mélybe küldte.

Még a csapóajtón állt a segéd

Az asszisztens dolga volt ugyanis annak ellenőrzése, hogy jól van-e összekötözve a halálra ítélt lába, ehhez azonban rá kellett állnia a csapóajtóra. A főhóhér egyszer olyan gyorsan húzta meg a csapóajtót nyitó kart, hogy az asszisztens is majdnem bezuhant a kivégzettel együtt.

Több levél panaszolta azt is, hogy Thomas Pierrepointon két 1940-es kivégzés alkalmával is erős alkohol szag érződött.

Nem tudták kivel helyettesíteni


A panaszok ellenére a hatóságok továbbra is alkalmazásban tartották a főhóhért, mivel a II. világháború idején nem találtak senkit, akivel helyettesíthették volna.

Thomas Pierrepoint bátyjától, Henry-től, Nagy-Britannia első főhóhérától vette át eredetileg a stafétabotot. 1941-ig unokaöccse, Albert volt a segédje, aki később 435 kivégzéssel Nagy-Britannia legtermékenyebb hóhéra lett, annak ellenére, hogy - mint emlékirataiban később bevallotta - ellenezte a halálbüntetést.

Thomas Pierrepoint főhóhérként összesen 294 elítéltet végzett ki, és akasztásonként 15 fontot, mai értékén 450 fontot kapott.