Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ikrei születtek a 60-as évek rajongott énekesének

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ikrei születtek a Manfred Mann zenekar egykori énekesének. A 63 éves Mike d\'Abo felesége tizenöt esztendőn át próbált teherbe esni, végül 41 évesen egy kislánnyal és egy kisfiúval ajándékozta meg a párját.

Mike d'Abo és neje, Lisa tizenegy éve házasodtak össze, korábban pedig négy évig éltek együtt, gyermekük azonban nem született.

A 41 esztendős Lisa azonban nemrég ikerpárt szült: egy kislányt, akit Ellának, és egy kisfiút, akit Louisnak neveztek el.

"Megdöbbentünk, amikor közölték, hogy ikreink lesznek. Ez olyan, mint egy csoda" - lelkendezett Mike d'Abo, aki reméli, hogy láthatja felnőni a gyerekeit.

"Tizenöt éve próbáltunk családot alapítani, és nem maradt túl sok esélyünk" - tette hozzá a Manfred Mann zenekar egykori tagja, aki 1966 és 1969 között énekelt a bandában.

Mike d'Abo elárulta, hogy kisfiát a legjobban a hangjával tudja megnyugtatni. "Louis nagyon szereti, ha énekelek. Ha hisztizik, csak belekezdek egy dalba a repertoáromból, ami rögtön lecsendesíti" - mesélte a büszke apa, akinek korábban már három gyermeke született.